Az integráció és a társadalmi egyenlőség jegyében a Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete idén ismét meghirdeti hagyományos irodalmi pályázatát amatőr alkotók számára. A „Fények vakondja” elnevezésű novellaíró versenyt immár tizenötödik alkalommal rendezik meg.
A magyar nyelvű pályázatra látássérült és látó személyek egyaránt jelentkezhetnek prózai írásaikkal.
– Egyesületünk vezetősége a közelmúltban döntött úgy, hogy újra meghirdeti ezt a korábban is nagy népszerűségnek örvendő művészeti megmérettetést. A pályázat minden évben egy meghatározott téma köré épül. Az idei évben Csukás István meséinek állítunk emléket, aki 2026-ban ünnepelné 90. születésnapját. Ezzel szeretnénk tisztelegni életműve és szellemi öröksége előtt – mondta el Pesti Zoltánné, az egyesület elnöke.
Csukás István generációk számára vált meghatározóvá meséivel és történeteivel. Olyan felejthetetlen alakokat köszönhetünk neki, mint Süsü a sárkány, Mirr-Murr vagy Pom Pom.
– A pályaművek benyújtására 2026. január 12-től 2026. március 15-én éjfélig van lehetőség. A jelentkezéseket kizárólag elektronikus úton várjuk a e-mail címre. Fontos, hogy a pályázatok szöveges dokumentumként készüljenek, képfájlok csatolására nincs lehetőség. A pályaművek maximális terjedelme 3 oldal, Times New Roman betűtípussal, 12-es betűmérettel formázva. Egy pályázó maximum két novellát küldhet be – hívta fel a figyelmet Lukács Ágota, a pályázat koordinátora.
A szervezők kizárólag prózai műveket fogadnak el, a verses alkotások automatikusan kizárásra kerülnek.
A beérkezett pályaműveket szakértő zsűri értékeli. Az elbírálás anonim módon történik: a zsűritagok kizárólag jeligével ellátott műveket kapnak meg, az alkotók kiléte csak az értékelési folyamat lezárása után válik ismertté. Ennek érdekében minden pályázónak egy jeligét és egy úgynevezett pótjeligét is meg kell adnia. Amennyiben valaki több művel pályázik, minden alkotáshoz külön jelige- és pótjeligepár szükséges.
– A jelige-rendszer célja a verseny tisztaságának és pártatlanságának biztosítása – hangsúlyozta Lukács Ágota.
A pályaműveket egy kitöltött adatlap kíséretében várják. Az adatlap elérhető az egyesület honlapján, illetve kérhető a megadott e-mail címen. Fontos, hogy az adatlapot eredeti .doc formátumban küldjék el; nincs szükség nyomtatásra, aláírásra vagy beszkennelt változatra.
Az eredményhirdetésre ünnepélyes keretek között, Szolnokon kerül sor 2026. április 9-én, a Költészet Napjához kapcsolódó nagyszabású kulturális rendezvény részeként. Az eseményen a zsűri által legjobbnak ítélt pályamű felolvasásra kerül, az első három helyezett pedig értékes díjazásban részesül.
A szervezők célja, hogy a tehetséges alkotások minél szélesebb közönséghez eljussanak, ezért – a szerzők hozzájárulásával – a beérkezett pályaműveket az egyesület hivatalos honlapján www.jnszmvakok.hu és Facebook-oldalán is közzéteszik – tette hozzá Lukács Ágota.
