Egy régi rézüst kongása, egy százéves pénztárgép, egy csokoládéfigura öntőformája vagy egy kopott utazóbőrönd is képes történeteket mesélni. Júniusban a Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Egyesületének kis csapata a budapesti Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban tapasztalhatta meg, hogy a múlt akkor válik igazán élővé, amikor nemcsak hallani, hanem megérinteni is lehet.
„Egyszerűen sok volt a látnivaló, kevés volt az idő.” Marika ezzel a mondattal foglalta össze legtalálóbban a budapesti kirándulást. A hazafelé tartó vonaton még mindenki a nap élményeit idézte fel, és abban egyetértettek: egyetlen óra kevés volt ahhoz, hogy mindent nyugodtan felfedezhessenek.
A jó hangulat már az utazás alatt megalapozódott, a múzeumban pedig egy humoros, közvetlen tárlatvezető fogadta a csoportot. Nem száraz évszámokat sorolt, hanem történeteket mesélt, anekdotákkal és játékos kvízzel vonta be a résztvevőket.
A látássérült látogatók számára különösen fontos volt, hogy néhány eredeti tárgyat kézbe is vehettek. Marika leginkább egy rézüstre, egy régi kávépörkölőre és egy elefánt alakú csokoládéöntő formára emlékezett.
A tárlat a XVII. század végétől a XX. század végéig mutatta be a vendéglátás fejlődését. Szó esett a cukrászműhelyekről, a kávéházakról, a régi konyhákról, valamint Gerbeaudról és Gundel Károlyról is.
Külön derültséget okoztak a korabeli árjegyzékek. A résztvevők mosolyogva hasonlították össze a régi és a mai fagylalt- és süteményárakat.
A régi szállodák története, a bőröndök fejlődése, a korabeli pénztárgépek, cégtáblák és a pincérek viselete szintén sok érdekességet tartogatott.
„Én biztosan visszamennék még egyszer. Olyan sok érdekesség volt, hogy egy óra alatt lehetetlen mindent befogadni.” – mondta Marika.
Ez a budapesti kirándulás ismét bebizonyította, hogy a múlt nemcsak látható, hanem kézzel is felfedezhető. A közös élmények pedig még sokáig elkísérik a szolnoki látássérültek csapatát.
