Aktuális

Dongalábbal, kar nélkül lett sikeres modell

Ritka születési rendellenesség nehezítette a fiatal lány életét. Nem csupán azzal kellett megküzdenie, hogy más, mint a többiek, hanem azzal a rengeteg támadással, sértéssel és zaklatással is, amit a tőlük kapott.

Zizipho Soldat a Phocomelia-szindróma miatt fél karral és dongalábbal született. A ritka betegség a végtagok szélsőséges fejlődési rendellenességét okozhatja, így alakult ki a lánynál is, hogy a bal lába lényegesen rövidebb lett, mint a jobb. A bal keze pedig kifejletlen maradt.

Ziziphót nagymamája nevelte, aki a kislányt hatévesen egy bentlakásos iskolába adta. A társai bántották, zaklatták, emiatt úgy érezte magát, mintha börtönben lenne, ahonnan sohasem szabadulhat. Az átélt borzalmak hatására depressziós lett és szorongás gyötörte, mivel nem tudott megbirkózni a kegyetlen gúnyolódásokkal.

Az önbizalma romokban hevert, mégis elvégezte a dél-afrikai Walter Sisulu Egyetemet és PR szakirányon szerzett diplomát. A nagy áttörést és az ismertséget az hozta meg számára, hogy modellfotókat posztolt magáról az Instagramon.

A szerencse hamar Zizipho mellé szegődött: leszerződött egy modellügynökséghez és szeretné, ha az életével inspirálni tudná a hozzá hasonló, fogyatékossággal élő embereket – olvasható a DailyStar anyagában.

Olvasta már?