Aktuális

Vadonatúj otthonokba költözhet 84 fogyatékossággal élő Tarpán és Gacsályon

A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság, valamint a Magyar Máltai Szeretetszolgálat együttműködésében indult projekt célja hét támogatott lakhatást biztosító épület megépítése és felújítása volt. Az új ingatlanoknak köszönhetően a Gondviselés Háza – Kikelet Otthonának lakói kezdhetik meg az önálló életüket.

Hasulyó Szabolcs, az SZGYF Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kirendeltségének igazgatója a projekt keddi sajtótájékoztatóján elmondta: a program az épületek kialakítása mellett az önálló életre is felkészítette a fogyatékossággal élőket. Az ingatlanok akadálymentesítettek, a legmodernebb igények szerint készültek. A projektben két mikrobuszt is beszereztek, megkönnyítve ezzel a lakók szállítását. A járművek szintén akadálymentesítettek – mondta el az igazgató.

Kirendeltségigazgató úr hozzátette: a több mint 700 milliós projekt legfontosabb célja, hogy kiváltsák a nagy intézmények férőhelyeket, és kisebb egységekben, közösségbe integrált formában biztosítsák a fogyatékossággal élők lakhatását. Valamint arra is kitért, hogy a fogyatékossággal élők kisebb közösségekben elhelyezése teljesen más szemléletmódot igényel a Gondviselés Háza dolgozóitól, ezért átfogó képzésen és kompetenciafejlesztésen vettek részt a munkatársak.

Fülpösdarócon, Géberjénben és Nagyecseden is új lakóotthonokat alakítottak ki. Fülpösdarócon Kovács Sándor országgyűlési képviselő nyilatkozott a Kölcsey Televíziónak, amelyben elmondta, hogy a Barka Idősek Otthona és Támogatott Lakhatás fülpösdaróci telephelyének lakói új otthonba költöznek. A fogyatékossággal élő, pszichiátriai vagy szenvedélybeteg ellátottak szintén 12 fős ingatlanokban élnek majd, továbbá három szolgáltató központot is építettek az érintett településeken.

Ez utóbbi projektben a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság a „Jót, s jól” a Szatmári kistérségben Egyesülettel együttműködve dolgozott az ellátottak életkörülményeinek javításáért. A projekt képviselői kiemelték, ez az új támogatási modell is rávilágított arra, hogy az államilag fenntartott támogatott lakhatás a civil szervezetekkel partnerségben új lendületet adhat a szociális szolgáltatásoknak.

Olvasta már?