Aktuális

Totyogós kisgyereknek hiszik a 19 éves lányt a külseje miatt

A brit lány egy olyan ritka genetikai rendellenességgel született, amellyel eddig még senki nem élt ilyen hosszú ideig.

Alig 4 évesnek néz ki egy 19 éves brit lány, aki az egyetlen olyan nő lehet a világon, aki kromoszóma transzlokációval született – írja a Sun.

Dannia Shabir az átlagnál kisebb súllyal, alacsony testhőmérséklettel és vércukorszinttel jött világra. A születése után egy teljes genetikai vizsgálatot végeztek el nála, ami kiderítette, hogy a 20-as kromoszómájában módosulás, átrendeződés történt. Az orvosok szerint eddig mindössze négy ilyen esetet jegyeztek, ebből három alkalommal kisfiú volt a baba, és sajnos egyikük sem maradt életben.

Dannia így nem csak az első nő, aki így született, de az első olyan ember is, aki e ritka genetikai rendellenességgel él együtt már hosszú évek óta. A szakemberek azóta sem tudják, hogyan lehetséges ez.

Persze eleinte a lány családját sem kecsegtették semmi jóval. Édesanyja, Aleisha Almahari nagyon aggódott, hogy elveszíti a gyermekét, vagy Dannia szinte élettelenül kénytelen tölteni a napjait, de csodák csodájára egyáltalán nem ez a helyzet.

A lány ugyan nem tud járni, nem beszél és sehogy nem kommunikál, de nagyon szereti az embereket, mindig boldog, és nagyon szeret utazgatni. Mivel azonban alig 17 kilót nyom és úgy néz ki, mint egy óvodáskorú kislány, sokan nem is gondolják róla, hogy már 19 éves.

Ebből sajnos számos problémája volt már a családnak. Az anya elmondása szerint rendszeresen rossz szemmel néznek rájuk, mert nem értik, miért parkolnak a mozgássérült parkolóhelyekre. Pedig minden joguk megvan ehhez, hiszen Dannia csak kerekesszékkel és családtagjai segítségével tud közlekedni. De volt példa arra is, hogy egy repülőről leszállították őket azért, mert nem vettek külön helyre szóló repülőjegyet a lánynak. Hiába jelezték korábban telefonon, hogy Dannia orvosi javaslat alapján csak rokonai ölében ülve utazhat repülőn, a személyzet azt mondta, hogy mivel a lány a kora alapján már nem gyerek, nem ülhet az anyja ölében, és mivel nincs saját helyjegye, nem utazhat a repülőn.

Aleisha Almahari az ilyen incidensek miatt szeretné felhívni a figyelmet erre a rendkívül ritka, de nagyon is létező állapotra.

„Dannia ilyen, őt így teremtette Isten. Olyan könnyed és boldog minden pillanatban, és jobban szereti az embereket, mint a játékokat. Amikor nyilvános helyen vagyunk, az emberek nem is értik, mi a baj vele. Pedig súlyosan fogyatékos, hiszen nem tud járni és beszélni sem. De mindenhová magunkkal visszük, már nagyon sok helyen járt. A meleget jobban bírja, mint a hideget, ezért főleg meleg helyekre utazunk. Az volt a kedvenc élménye, amikor Dubajban egy medencében lebeghetett a vízben”

– mondta az édesanya.

Olvasta már?