A szolnoki Móra Ferenc út 15. szám alatti közösségi térben vidám zsivaj fogad. Tanúsága szerint már az első percekben színek és nevetés tölti meg a termet: „Válasszatok ebből a három-négy színből!” – biztatja a résztvevőket Kissné Kérdő Gabriella, az egyesület munkatársa, miközben csőtisztítókból – ahogy többen nevetve pontosítják: „zseníliából” – készülnek a virágok.
A Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesületének kézműves foglalkozásait 2024 óta rendszeresen Kissné Kérdő Gabriella vezeti az egyesület látássérült tagjai számára ezen a helyszínen. A szakkör minden hónap második csütörtökén várja az alkotni vágyókat, és mára biztos ponttá vált a résztvevők életében. Általában hat–hét fő gyűlik össze egy-egy alkalomra, legutóbb azonban betegség és egyéb programütközések miatt valamivel kevesebben tudtak eljönni.
Az egyesületnek Jászberényben is működik egy csoportja, amelynek jelenleg körülbelül harminc tagja van. Innen érkezett Terike és Irénke is, akik számára a szolnoki kézműves alkalom mindig egész napos program. „A 7:50-es busszal jövünk” – mesélik. Az utazás időigényes, de egyikük sem panaszkodik. „Szívesen jövünk, szeretünk kézműveskedni” – mondja Terike, miközben már hajtogatja a zseníliaszálakat.
Irénke az egyesület pártoló tagja, és Terike mindennapjainak is biztos támasza hozzáteszi: „Én még Facebookon is benne vagyok egy kötős csoportban, ott is sok ötletet nézek.” Gyakran küldenek egymásnak inspiráló videókat, amelyeket Gabi igyekszik a látássérültek számára is jól követhető, tapintható technikává alakítani. „Olyan kell, amit mi is meg tudunk csinálni” – mondja Irénke, és ebben teljes az egyetértés.
A hangulat oldott, családias. „Nem vagyok ügyes” – jegyzi meg Irénke, majd néhány perc múlva már ő nevet, amikor sikerül a megfelelő csavarást megtalálni. „Kettőt kell tekerni rajta, Borika!” – hangzik az instrukció. „Kettőig még el tudok számolni!” – érkezik a válasz, és nevetés tölti meg a termet.
A beszélgetés közben személyes történetek is előkerülnek. „’91-ben úgy keltem fel, hogy az egyik szememmel alig láttam. Majd ’94-ben úgy elromlott a látásom, hogy aliglátóvá váltam” – meséli Terike, a hangja nyugodt, elfogadó. „Most már inkább a hangokról ismerem fel az embereket, és még látok színeket, de már összemosódnak” – tette hozzá.
A kézműveskedés számukra nemcsak hobbi, hanem közösségi élmény is. „Kikapcsolódunk, jó a társaság” – mondja Terike. Gabi minden alkalommal új ötlettel készül, figyelve arra, hogy a foglalkozások fejlesszék a tapintást, és sikerélményt adjanak.
A foglalkozás végére a színes szálakból virágok formálódnak. A kezdeti bizonytalanságot büszkeség váltja fel. „Na, ez már ajándéknak is jó lesz” – mondja Terike elégedetten.
A Móra Közösségi Térben rendszeresen zajló kézműves alkalmak jóval többet jelentenek egyszerű időtöltésnél. Itt az alkotás mellett barátságok szövődnek, történeteket osztanak meg egymással a szakkör tagjai, és minden hónap második csütörtökjén egy kicsit erősebbé válik a közösség – Szolnoktól Jászberényig.
