„Mi lesz a lánnyal, aki az egyetlen halló ember a családjában, ráadásul abba a szerencsés helyzetbe kerül, hogy angyali énekhanggal áldja meg a sors? Erre keresi a választ az év legléleksimogatóbb filmje, a CODA, amit egyszerűen muszáj megnézni” (nlc).
A 2022-es Oscar gála fődíját a CODA (a Child of Deaf Adults, vagyis a siket felnőttek gyermeke rövidítése) kapta, amelyet a közönség állva ünnepelt. Kotsurnak ítélték oda a legjobb férfi mellékszereplő díját, ezzel az első siket férfi színész lett, aki Oscar-díjat kapott.
A film a 2014-es A Bélier család című francia alkotás amerikai remake-je, melyben siket színészek – Marlee Matlin és Troy Kotsur – alakították a lány szüleit.
A CODA azzal is beírta magát az Oscar-történelembe, hogy az első, streamingszolgáltató – az Apple TV+ – által forgalmazott produkció lett, amely elvitte a legjobb film díját.
A film januárban megnyerte a legendás Sundance Filmfesztivál fődíját és közönségdíját, majd egy héttel az Oscar gálát megelőzően az amerikai Producerek Céhének (PGA) díjátadóján is elnyerte a fődíjat, valamint az amerikai forgatókönyvíró céh (WGA) legjobb adaptált és eredeti filmes forgatókönyvéért járó díját is.
Sian Heder forgatókönyvíró köszönetet mondott „a siket közösségből származó embereknek”, akik minden segítséget megadtak neki, hogy megértse a filmben ábrázolt kultúrát.
