Az MVGyOSZ látássérült emberek utcai közlekedésével foglalkozó minisorozatának első részében a fehérbotos közlekedéssel kapcsolatban osztottak meg praktikus tudnivalókat. A második részben figyelmüket azokra az aliglátó és gyengénlátó emberekre irányítják, akik túlnyomó részt látásukra támaszkodva közlekednek.
Tévhit, hogy a gyengénlátás szemüveggel „megjavítható”. Egy gyengénlátó ember gyakorta hallhatja a környezetétől, hogy ha rosszul lát, akkor használjon szemüveget. Azonban szemüveggel vagy kontaktlencsével csak a fénytörési hibák korrigálhatóak, azok is nagyon változó mértékben. Márpedig látássérülést a fénytörési hibákon kívül sok más állapot is eredményez, amelyeken nem lehet szemüveggel segíteni. Súlyosfokú látássérülés esetén egy szemüveg vagy kontaktlencse nem képes a kieső látást egészében pótolni. Az érintett jobban lát szemüveggel, mint anélkül, de látásélessége a tökéletestől így is nagyon messze van.
Bár szándékosan kerüljük a definíciókat, érdemes tudni, hogy a gyengénlátó vagy aliglátó ember esetében mindig a segédeszközzel, azaz szemüveggel vagy kontaktlencsével korrigált látás alapján készül el a diagnózis. Tehát az a személy számít Magyarországon gyengénlátónak, akinek szemüveg, vagy kontaktlencse használata mellett mért vízusa nem haladja meg a 100%-os látás 33%-át.
A gyengénlátás bizonytalan mozgást eredményezhet, mivel az alacsonyabb vízus vagy a beszűkült látótér miatt lassabban mérjük fel a környezetünket, hosszabb ideig keres a szemünk, és sok részletet nem feltétlenül látunk. Bármilyen helyzetben, így az utcán is tapasztalhatjuk azt, hogy egy látássérült személy elfordítja tőlünk az arcát és a tekintetét, vagy úgy tűnik, máshová néz, amikor ő valójában például az elé beálló busz számát igyekszik meglátni. Ha a látótér egy része bármilyen okból használhatatlanná válik, azt a gyengénlátó személy kénytelen furcsa fejtartással kompenzálni.
A közterületek és a tömegközlekedés akadálymentesítésére a gyengénlátó közlekedőknek is szükségük van. Természetesen őket is segítik a fehérbottal közlekedők számára nélkülözhetetlen megoldások, így például a taktilis burkolati jelzések, a hangjelzést adó lámpák, vagy a hangos utastájékoztatás. Emellett segítségükre vannak a kellően nagy és kontrasztos, azaz a háttér színétől jelentősen elütő árnyalatú feliratok: világos háttéren sötét, vagy sötét háttéren világos vastag és talpatlan betűk. Sokaknak segítséget jelentenek az élénk színek, ám léteznek színvak emberek is. Ők fekete-fehérben látják a világot, és csak árnyalatokat képesek megkülönböztetni. Számukra van kiemelten nagy jelentősége az ún. LRV-értékek meghatározásán, illetve azok szabványban foglalt minimális különbségein alapuló kontrasztosság kialakításának. Az LRV-érték egy felület fényvisszaverési értékét adja meg, amelynek során annak színe nem, csak árnyalata számít. Ez olyan, mintha a világot fekete-fehérre állítanánk, ahol pl. az egymás mellett látható piros, sárga és zöld színek könnyen homogén szürkévé válhatnak, elvesztve figyelemfelhívó jellegüket.
Sok gyengénlátó személynek jelent nehézséget a lépcsők észlelése. A szintkülönbségeket, pl. lépcsősor elejét és végét figyelemfelkeltő, kontrasztos festéssel szükséges jelezni. Akik egyik szemükre nem látnak, különösen veszélyesnek érezhetik a lépcsőzést, hiszen térlátás híján olyan érzésük lehet, mintha minden egyes lépéssel szakadékba kellene lépniük. Ilyenkor jelent biztos pontot a megfelelő kialakítású, folyamatosan vezetett lépcsőkorlát, aminek szintén kontrasztosnak kell lennie a hátteréül szolgáló fallal, hogy könnyen megtalálható legyen. Ne lepődjünk meg, ha a lépcsőn gyorsan felfut látássérült ismerősünk, lefele viszont óvatos léptekkel tud csak haladni.
Fontos alapelv, hogy azon a felületen, ahol közlekedünk (padló, járda, stb.), ne legyen semmilyen felirat vagy kép, mivel azokat a rosszul látó személyek akadálynak érzékelhetik. Hasonlóan fontos, hogy a különböző felületek csillogásmentesek legyenek. Nagyon zavaró pl., ha egy felülről megvilágított folyosó padlóburkolata minden egyes lámpatest fényét visszatükrözi, ráadásul a káprázó felületek gyakran csúszósak is.
Ahogy azt az első részben is leírtuk, a látássérült emberek látása és segítséggel kapcsolatos szükségletei egyénileg nagyon eltérőek. E cikk olvasása után talán kevesebben fognak azon meglepődni, ha egy sem szemüveget, sem fehérbotot nem használó járókelő megkérdezi tőlük, hogy hányas busz állt be a megállóba.
Végül fontos megemlítenünk, hogy sok gyengénlátó ember táskájában lapul fehérbot. Adódhat olyan helyzet – pl. ha ismeretlen helyre megyünk-, amelyben egyszerűbb a dolgunk, ha elő tudjuk húzni a táskából a botot. Ezzel jelezzük a környezetünknek, hogy látássérültek vagyunk, figyeljenek ránk. Léteznek olyan fehérbotok, amelyek célja elsősorban a figyelemfelkeltés. Ezek az ún. jelzőbotok általában rövidebbek és vékonyabbak, így kevésbé masszívak, mint a közlekedésre használt botok.
A fehérboton túl manapság már az okostelefon is segíthet a látássérült embereknek a közlekedésben. Ráközelíthetünk egy utcatáblára, vagy egy bolt cégtáblájára, ha egyébként nem látjuk azt, illetve ezek felolvasását is biztosítja az okostelefon, ha ahhoz látásunk már nem elegendő.
