A Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete pályázati forrásból szabadidősport-programot szervezett ebben az évben a vármegyében élő látássérült emberek számára. A programsorozat több alkalmas lovaglást és bowlingozást, valamint egy nagy túrát tartalmazott.
– „Összesen közel száz látássérült személyt ért el a rendezvénysorozat. A sport, a mozgás, a szabadidő hasznos eltöltése a látássérült emberek életminőségének javítása kiemelt célja az egyesületünknek. Emellett a közösségépítés is fontos feladatunk. Úgy gondolom, hogy ez a pályázat remek lehetőséget nyújt e céljainknak a megvalósítására” – mondta Musitzné Pál Renáta, az egyesület szakmai vezetője, aki maga is látássérült.
A túrázásnak nagy hagyományai vannak az egyesületben. Évek óta rendszeresen szervez kisebb kirándulást a tagjai számára szolnoki székhelyű szervezet.
A pályázat keretiben október 10-én Lillafüreden túráztunk.
– „Tele volt harmincöt személyes busz. Az esős időjárás ellenére nagyon jó hangulatban telet az őszi túrázás. Végigmentünk a lillafüredi legfontosabb látványosságokon. A vízesés különösen nagy élmény volt számomra. A szabadidősport-programsorozaton mindig ügyeletünk arra, hogy legyen kellő számú látó segítőnk” – mondta az egyesület szakmai vezetője.
Jövőre is szeretnének sportos programokat szervezni.
–2026-ban is szeretnék megvalósítani hasonló szabadidősport-programokat. Tapasztalataink szerint nagyon kedveltek ezek az élmény alapú sportos programok a tagjaink körében – szólt lelkesen a tervekről Musitzné Pál Renáta.
A program megvalósítását a Miniszterelnökség aktív Magyarországért felelős államtitkára támogatja, a program lebonyolításában pedig a Magyar Paralimpiai Bizottság működik közre, a programsorozat a „Több, mint sport!” pályázat keretében valósul meg. Összesen fél millió forint támogatásban részesült az egyesült ennek a pályázatnak a révén.
