Korábbi cikkünkben már hírt adtunk róla, hogy az Európa Tanács Magyar Elnökség (2021. március-november) keretében 2021. november 11.-én nagyszabású esélyegyenlőségi konferencia kerül megrendezésre „Gyakorlatok és tapasztalatok a diszkrimináció ellenes küzdelemben az Európa Tanács tagállamaiban” címmel a Parlament Delegációs termében, hibrid (jelenléti és online) eseményként.
Az előkészületekről és a várható programról a szervezők részéről Dr. Lovászy László Gábort kérdeztük, akinek különleges életútjáról egy interjú keretében szintén beszámoltunk.
Hol tartanak az előkészületek, okozhat-e gondot a jelenlegi vírushelyzet a lebonyolítás során?
Ha minden jól megy, akkor a most bejelentett szigorított feltételekkel is még meg tudjuk tartani a rendezvényt, ami nagy öröm, mert hónapok óta készülünk rá. Külön megtiszteltetés, hogy felkérésemre sok hazai mellett impozáns a külföldi szakértők névsora is, hiszen Belgiumtól kezdve Izraelen és Japánon át Szerbiából is várunk rövid és változatos előadásokat.
A korábban közzétett meghívót olvasva többekben felmerülhet a kérdés, hogy pontosan milyen alapozó ismereteket igényel a rendezvényen való részvétel, illetve milyen nyelven kerülnek megtartásra az egyes előadások?
Talán ez lehet ez első olyan konferencia a magyar parlamentben, ahol az észszerű alkalmazkodás (akadálymentesítés) keretében nemcsak magyar jelnyelvi tolmácsolás, hanem angol nyelvű élő feliratozás is lesz a szinkrontolmácsolás mellett, amihez kétféle fejhallgatót is fogunk biztosítani.
Régi adóssága a magyar közéletnek az, hogy a siketek mellett a nagyothallókra is odafigyeljünk, hiszen 2030 után a hallássérülés lesz az elsődleges fogyatékossági ok a világban, elsősorban pont a mi generációnk (40-50 évesek) idősödése okán. Emellett kiadvánnyal is fogunk kedveskedni, segítve a helyszíni hallgatóság tájékozódását is.
Kikhez szól kiemelten a program, kiket tekinthetünk a leginkább érintett célcsoportnak?
Bár a rendezvény nyitott és elsősorban a témában érdeklődő, illetve ezen a szakmai területen tevékenykedő szakértőknek szól, egy különleges alkalomból és gyönyörű helyen lesz a konferencia. Ugyanakkor ez egy remek kapcsolatépítési lehetőség is, hiszen egy magas szintű diplomáciai eseményről van szó, ahol olyan szereplők szólalnak meg, akik az Európa Tanács (ET) vonatkozásában Magyarországot képviselik, illetve az ET szakbizottságában szakértőkként tevékenykednek.
Emellett – a tágabb perspektíva bemutatása érdekében – az ENSZ hasonló bizottságában korábban vagy jelenleg is szakértőként tevékenykedő előadók is beszélni fognak. Mivel az Európai Parlament is “figyel” mind az ET, mind az ENSZ tevékenységére, így az EP-ből is lesz vendégünk. A helyszínen kaphatók lesznek szakmai kiadványok is.
Pontosan milyen módon lehet regisztrálni? Vannak még szabad helyek?
A személyes részvételhez a korlátozott férőhelyek miatt regisztráció szükséges, ezt a e-mail címre küldött üzenetben szükséges megtenni. Válaszként egy regisztrációs űrlapot kap a jelentkező, melyet kitöltve szükséges visszaküldeni. A regisztráció november 7-én éjfélkor zárul, szabad helyek korlátozott számban még rendelkezésre állnak.
