HallássérülésAktuálisLátássérülés

Hallás- és látássérültek kapnak kiemelt figyelmet a Gundelben

Idén 130 éves a Gundel, és a jeles évforduló alkalmat ad arra, hogy még több emberhez eljusson változatlan vendéglátói hozzáállásuk, miszerint: A Gundel Mindenkié!

Egy sajtótájékoztató keretében, melynek házigazdája Gundel Károly dédunokája, Gundel Takács Gábor volt, bemutatták legújabb kisfilmjüket, és beszámoltak azokról az újdonságokról, amiket a fogyatékkal élők teljes körű és gördülékeny kiszolgálásáért vezettek be.

Mostantól a hallás- és látássérültek mélyebben is átélhetik a valódi Gundel élményt:

A felszolgálók megtanulták a vendégek számára legfontosabb 10 jelelési kommunikációt angol és magyar nyelven, illetve a látássérültek még színvonalasabb kiszolgálását segíti az ételek történetét bemutató Braille-írásos étlap.

Mindezek mellett pedig az akadálymentes közlekedés is prioritást élvez az étterem területén.

A Gundel-vendégszeretetet mutatja a közelmúltban leforgatott kisfilm is, amit a neves rendező, többek között „A vizsga” és a „Post Mortem” című alkotásokat is jegyző Bergendy Péter készített.

A kisfilm az emocionális értékei mellett, edukációs jelentőséggel is bír. A filmrendező elmondta: a Gundellel közösen megvalósított kisfilm nagyon emberi történet, amely túl azon, hogy bepillantást enged ennek a különleges, nagy múltú és mindig megújulni képes étteremnek a működésébe, az egymás felé fordulás szép példáját is bemutatja, ami a mai világunkban egyre inkább elvesző érték.

Pont emiatt fontos, hogy újra és újra emlékeztessük rá magunkat, hogy az odafigyelés mennyire egyszerű cselekedet és mégis micsoda hétköznapi csodákat eredményez.

Magyary Jenő, a Gundel ügyvezető igazgatója megerősítette, hogy a legendás vendégszeretet mellett a társadalmi felelősségvállalás és érzékenység mindig része volt a Gundel alapeszményeinek, illetve meghatározta az itt dolgozók hozzáállását, ami most megmutatkozik a látás-és hallássérült vendégek felé irányuló odafigyelésében is.

A Gundelt üzemeltető Eventrend Group két alapító tulajdonosa, Kőrössy Zoltán és Nagy Gábor elmondták:

Gundel Károly azzal a szándékkal működtette az 1894-ben alapított, majd nevére vett városligeti éttermet, hogy annak kapui mindenki előtt nyitva legyenek.

A Gundelt olyan hellyé formálta, amit a vendégszeretet, a konyhaművészet, a hagyományőrzés határoz meg és ahová mindig öröm betérni. Ez az örökség, amit a mai üzemeltető, az Eventrend is teljes egészében magáénak érez és folyamatosan tovább gazdagít.

Olvasta már?