Egy új kutatási irány szerint az Alzheimer-kór nemcsak a kóros fehérjék jelenlétével, hanem azok szerkezeti átalakulásával is jellemezhető. A vérből kimutatható strukturális változások új biomarker-osztályt alapozhatnak meg, ami a diagnosztika és a betegkövetés pontosságát is javíthatja.
Az Alzheimer-kór diagnosztikája az elmúlt években egyre inkább a biológiai markerek felé tolódott el. Az agy-gerincvelői folyadékban és képalkotó vizsgálatokkal kimutatható amyloid- és tau-eltérések (fehérje lerakódások) ma már a diagnosztikai kritériumok részét képezik. Ugyanakkor ezek a markerek nem minden esetben tükrözik pontosan a klinikai állapotot vagy a betegség stádiumát. Ezért indokolt új biomarker-megközelítések keresése.
Az Alzheimer-kór lefolyásában központi szerepet játszik a fehérjék hibás hajtogatása és aggregációja. (A fehérjék rossz térszerkezetet vesznek fel, majd összecsapzódnak, összetapadnak.) A hagyományos vizsgálatok elsősorban a kóros fehérjék mennyiségére fókuszálnak, azonban egyre több adat utal arra, hogy a fehérjék térszerkezeti változásai önmagukban is információt hordoznak a betegségről. Ezek az eltérések befolyásolhatják a fehérjék funkcióját és kölcsönhatásait, így közvetlen kapcsolatban állhatnak a neurodegeneratív folyamatokkal.
Egy, az Egyesült Államok Nemzeti Egészségügyi Intézete (NIH) által támogatott vizsgálat új módszert vezetett be a fehérjestruktúra-változások mérésére. A kutatók plazmamintákban elemezték az Alzheimer-kórban, enyhe kognitív zavarban és egészséges kontrollokban megfigyelhető eltéréseket. Korszerű laboratóriumi vizsgálatok és mesterséges intelligencián alapuló elemzések segítségével olyan mintázatokat találtak, amelyek nem a fehérjék mennyiségéről, hanem azok szerkezetéről árulkodnak.
A vizsgálat három fehérje – többek között a komplementrendszerhez és lipidanyagcseréhez kapcsolódó molekulák – strukturális változásain alapuló biomarker-panelt azonosított. A panel alkalmas volt az Alzheimer-kórban szenvedő emberek elkülönítésére az egészséges kontrollcsoportba tartozó társaiktól, valamint az enyhe kognitív zavarral élők mintáitól is. Emellett összefüggést mutatott a betegség súlyosságával és progressziójával.
Külön előny, hogy a módszer vérmintából alkalmazható, ami lényegesen kevésbé invazív, mint az agy-gerincvelői folyadék elemzése, és potenciálisan szélesebb körű szűrést tesz lehetővé.
A kutatás további megfigyelése, hogy a fehérjeszerkezeti eltérések mintázata nemenként eltérő lehet, és összefüggést mutathat bizonyos pszichiátriai tünetekkel. Ez lehetőséget ad a személyre szabott diagnosztikai és terápiás megközelítésre, ami különösen a betegség változatos megjelenése miatt előnyös.
A strukturális biomarkerek nem helyettesítik, hanem kiegészíthetik a jelenleg alkalmazott vizsgálatokat. Előnyük, hogy mélyebb betekintést nyújtanak a betegség molekuláris mechanizmusaiba, és pontosabban tükrözhetik a páciensek tüneteit.
A fehérjestruktúra-alapú biomarkerek a jelenlegi modelleket kiegészítve pontosíthatják az Alzheimer-kór biológiai alapú diagnosztikáját. Klinikai alkalmazásukhoz azonban további, sok résztvevős kutatások szükségesek.
