Gondolnátok, hogy valaki képes fizikailag bántalmazni egy vakvezető kutyát? Ez velünk sajnos nemrég megtörtént – így kezdi videóüzenetét Nyőgér Réka Kiara, egy vakvezető kutyával közlekedő fiatal látássérült nő.
Azért fordult a nyilvánossághoz, hogy minél többen megértsék: a vakvezető kutya és a gazdája kivételesen szoros kapcsolatban áll egymással. Abban bízik, hogy értő fülekre talál az üzenete, mert akkor talán nem fordul elő többet ilyen szégyenletes eset.
Nyőgér Réka Kiara és Babér a XVII. kerületben szállt fel egy buszra, miután szemléletformáló óráról tartott haza. Rékának az a munkája, hogy vakvezető kutyájával gyerekeknek és felnőtteknek tart érzékenyítő foglalkozásokat. A buszra szállás után történteket videóüzenetében fogalmazta meg:
„Kíváncsiak és kedvesek voltak a gyerekek, jól sikerült a foglalkozás. Így hát vidám hangulatban szálltunk fel a buszra, ahol nagyon szűk volt a hely, ezért Babér hozzáért az egyik utastásunk szatyrához, mire a mellette ülő mindenféle kurvának lehordott, követelte, hogy „a rohadt dögöt” takarítsam le, és konkrétan belerúgott a kutyámba.”
A vakvezető kutyáknak nagyon magas a társadalmi elfogadottsága, ritkán fordul elő, hogy bántalmazás éri őket. Ezzel együtt a Baráthegyi Vakvezető és Segítőkutya Iskola Alapítvány nem hagyhatja szó nélkül, amikor az általa képzett segítőkutya ellen ilyen durván lépnek fel. Öt évvel ezelőtt Gyömbért súlyosan megsebesítette egy elszabadult kutya, két műtéten kellett átesnie, mire visszanyerte az egészségét.
2024-ben Zenitet érte hasonló módon kutyatámadás. A látássérült gazda két fia hősiesen védelmezve mentette meg a súlyosabb sérülésektől, a fülét kellett összevarrni.
„Sajnos vannak olyan embertársaink, akiket egyáltalán nem tart vissza az agresszivitástól az sem, hogy egy látássérült vakvezető kutyáját bántalmazzák” – zárta videóüzenetét Réka.
Vigyázzunk a vakvezető kutyákra
A történetnek több lényeges tanulsága van, az egyik, hogy a vakvezető kutyák testi épsége óriási kincs. Egy ilyen segítőtárs kiképzése és tízéves életútja több mint 6 millió forintjába kerül az alapítványnak, a várólista pedig hosszú, jelenleg 47-en várnak segítőkutyára.
A Baráthegyi Vakvezető és Segítőkutya Iskola Alapítvány és a segítőkutyák gazdái ezért arra kérnek mindenkit, hogy figyeljenek oda ezekre a hű társakra: semmilyen körülmények között ne bántalmazzák őket, és gondatlanságból se váljanak áldozattá, hanem a tiszteletre méltó kor legyen az oka annak, ha egy segítőkutya visszavonul.
A magas költség ellenére az alapítvány minden esetben térítés nélkül adja vakvezető kutyáit a látássérült igénylőknek. A képzéshez szükséges összeget pedig adó 1% felajánlásokból és adományokból teremti elő.
Réka üzenete: forduljunk tisztelettel egymás és az állatok felé
Az eset után Réka az alábbi írással fordul az emberekhez. Azt szeretné elérni, hogy minél többen ismerkedjenek meg azzal az érzéssel, hogy mit jelent egy vakvezető kutya a gazdájának. Írását változtatás nélkül közöljük, remélve, hogy így nagyobb hatása lesz.
„Az eset után a bennem tomboló dühöt egy rövid pillanatra felváltotta a szánalom. Szánalmat éreztem egy olyan ember iránt, akiből teljesen hiányzik az együttérzés, és akit semmi sem tart vissza attól, hogy bántson egy védtelen állatot. Pláne egy vakvezető kutyát. Egy olyan kutyát, amely nap mint nap azért dolgozik, hogy biztonságot, önállóságot és szabadságot adjon a gazdájának. Számomra felfoghatatlan, hogyan képes valaki indulattal, gyűlölettel vagy agresszióval fordulni egy ilyen állat felé.
A legmélyebb nyomot az hagyta bennem, hogy vajon Babér mennyit érzékelt az egészből. Vajon megijedt-e. Vajon megzavarta-e a kiabálás, az agresszió, a feszültség. Vajon megmarad-e benne valamilyen rossz élmény ebből a helyzetből. Egy vakvezető kutya nemcsak fegyelmezett és intelligens társ, hanem érző lény is. Érez hangulatot, feszültséget, bizonytalanságot. És bár sokszor erősebbnek mutatják magukat, mint amilyenek valójában, bennük is nyomot hagyhat az emberi kegyetlenség.
Nekem Babér nem „csak egy kutya”. Ő a társam, a biztonságom, a mindennapjaim része. Ő az, aki mellettem van az utcán, a közlekedésben, a nehéz és a könnyű pillanatokban is. Az ő testi, lelki és pszichikai jólléte mindennél fontosabb számomra. Éppen ezért az ilyen helyzetek nem azért fájnak, mert engem érnek, hanem azért, mert őt is érintik. Mert amikor valaki egy vakvezető kutyát bánt vagy fenyeget, valójában nemcsak egy állat ellen követ el támadást, hanem egy kapcsolat, egy bizalmi kötelék ellen is.
Talán éppen ezért volt olyan megindító számomra, amikor leszálltunk a buszról, és Babér ugyanúgy csóválva, nyugodtan vezetett tovább. Nem látszott rajta harag, félelem vagy bizonytalanság. Tette a dolgát, ahogyan mindig. És talán ez adott nekem is erőt ahhoz, hogy ne csak a fájdalom maradjon meg bennem ebből az egészből.
Mert én továbbra is hiszek és álmodom egy olyan világról, ahol nem számít különlegesnek az együttérzés. Ahol természetes, hogy tisztelettel fordulunk egymás és az állatok felé. Ahol egy vakvezető kutya nem támadások célpontja, hanem megbecsülés övezi. Ahol az emberek nem hallgatnak, amikor valakit igazságtalanság ér. És ahol minden élőlénynek kijár az a tisztelet és biztonság, amelyhez joga van.”
