Az Együttható Egyesületet szociális szakemberek és lelkes fiatal önkéntesek alapították 2010-ben a nem formális tanulás, az innovatív közösségi szolgáltatások és akkoriban még új ifjúsági munkában is szükséges, inkluzív szemléletmód terjesztése érdekében. Úgy gondolják, hogy a társadalmi integráció akkor lehet sikeres, ha a közösségi lét- valamint a programok és a terek – mindenki számára hozzáférhető; ha mindenki számára szükségleteihez illeszkedően biztosított a részvétel.
Az egyesület kiemelt tevékenysége a fogyatékossággal élő fiatalok támogatása inkluzív környezetben, kompetenciafejlesztő és az autonóm döntéshozatalt támogató programokkal. Emellett minden fiatal számára lehetőséget biztosítanak nemzetközi csereprogramokban, képzésekben, külföldi önkéntes szolgálatban való részvételre.
Az Erasmus+ ifjúság KA2 program által támogatott nemzetközi projektben meg akarják ismerni az Erasmus+ ifjúsági programba pályázó szervezetek nézeteit, szemléletét a fogyatékossággal élő (komplex támogatási szükségletű) fiatalok bevonásával kapcsolatban, ezért 2021-2023 közötti időszakban három országban felmérést végeztek az Erasmus+ ifjúsági programba pályázók körében. A magyarországi eredmények alapján – a 2017-2020 közötti Erasmus+ ifjúság programban nyertes pályázókra vonatkozóan – egy reprezentatív látlelet kaptak a befogadásról.
A program partnersége:
- Együttható Közösségépítő Egyesület (Magyarország) Nevo Parudimos (Románia)
- United Societies of Balkans (Görögország)
Az Együttható Egyesület várja, azoknak az előadóknak a jelentkezését, akik az alábbi témákban kutatási eredményekkel és/vagy jógyakorlat bemutatással (előadás formájában és/vagy valamilyen nem-formális módszer gyakorlati bemutatásával) részt kívánnak venni:
- Inkluzív pedagógiai gyakorlatok az iskolában
- SNI tanulók számára iskolán kívüli nem formális pedagógiai szolgáltatások
- Komplex támogatási szükségletű fiatalok (16-30 év között) számára inkluzív ifjúsági programok
- Komplex támogatási szükségletű fiatalok társadalmi részvételének elősegítése és az ehhez kapcsolódó tevékenységek, gyakorlatok, szolgáltatások
A konferencián előadó személyek díjazásban részesülnek; összegéről a jelentkezés elfogadását követően pontos információt küldenek a szervezők.
- Konferencia dátuma: 2023. augusztus 28.
- Időtartama: 10:00 -17:00
- Helyszín: MagNet Közösségi Ház, 1062 Budapest, Andrássy út 98. (A helyszín akadálymentes.)
Előadástípusok, amelyekre lehet jelentkezni:
- előadás (személyes megjelenéssel, szóbeli, diavetítéssel kísért, időtartama 20 perc + 5 hozzászólás)
- workshop (személyes megjelenéssel, időtartama: 30 perc, téma és alkalmazott módszer megjelöléssel)
Jelentkezés módja: e-mailben egy bemutatkozó levél, elérhetőségek megjelölésével
Előadásra jelentkezés: absztrakt 2500 karakter szóközökkel
Workshop: 1000 karakter szóközökkel téma kifejtés és rövid tematika 1 oldalban
A kivonatok formai követelményei: 12-es betűméret, 1,5 sortáv, sorkizárt. Amennyiben mód van rá, az anyagokat angol nyelven is kérik megküldeni.
Az előadások, workshop-ok elfogadásáról, besorolásáról a szervezők döntenek, mely döntésről a jelentkezők 2023. augusztus 1-ig kapnak értesítést.
Az előadások, workshop-ok befogadása után, a konferencián előadókkal – az Együttható Egyesület – vállalkozási/megbízási szerződést köt, amelynek keretében vállalja az előadói díj megfizetését.
Az előadóktól, workshop szervezőktől elvárják, hogy vállalják a rendezvény széles körű hirdetését, továbbá magukkal kísérőt hozzanak, továbbá megtiszteljék az előadókat és szervezőket azzal, hogy a rendezvény teljes időtartamán jelen vannak.
A részvétel lemondását kizárólag e-mailben vagy postai úton, tehát írásos formában, indoklással tudják elfogadni. A részvétel lemondása 2023. augusztus 10-ig lehetséges, azt követően a lemondást 100%-os kötbér terheli az előadó részéről. Betegség esetén orvos által kiadott, a konferencia előtt legalább két nappal megküldött dokumentum mellett, az előadás online részvétellel megtartható.
Jelentkezés e-mail címe:
Jelentkezési határidő: 2023. 07. 24.
További információ a projektről: https://egyutthato.eu/loose/index.html
Projektvezető: Szentpétery Elemér (+36 1 797 2654)
Kutatásvezető: Szentpétery-Nagy Melinda (+36 30 538 1988)
