Egész évben folyamatosan segítik a rászorulókat, a gyerekeket, a vakok és gyengén látókat, most azonban mindez megsokszorozódott. A Kecskeméti Szent László Lions Club jótékonysági programjai advent idején bőséges ajándékokkal szolgáltak.
Harsányi Zsuzsanna, a Kecskeméti Szent László Lions Club tagja összefoglalta az adventi karitatív programjaikat. Nagyon sokfelé jártak, emberek sokaságának segítettek ismét. Önzetlenül, szeretettel.
Filléres börzén segítettek
Advent első hétvégén a társklubjuk, az Első Kecskeméti Lions Club által több mint 30 éves múltra visszatekintő Jótékonysági Filléres Börzén négy fővel és önkéntesekkel vettek részt segítőként. A Kecskeméti Szent László Lions Club tagjai a több kamionnyi áru kipakolásában, kínálásában, végül a maradékok összepakolásában tevékenykedtek.
Több láda plüssállatot adományoztak
December első napjaiban a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház onkológiai osztályán rendezett Jótékonysági Adventi Vásárhoz több ládányi plüss játék adományozásával járultak hozzá, melynek teljes bevételét a Bács-Kiskun Megyében a Rák Ellen Alapítvány kapta. A maradék játékok felhasználására javasolták, hogy a kórház gyermekosztályára kerülhessenek.
Szemüveg a kisfiúnak
Szintén december elején egy Kárpátaljáról menekült kisfiú kapott új szemüveget a Lions jóvoltából. A szeptemberi szemellenőrzésen kiszűrt II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolába járó gyerekek közül tizenegyedikként, még egy gyermek szemüvegét finanszírozta meg a klub, amelyet az iskolában vehetett át.
Adventi mulatság a BÁCSVAKOK rendezvényén
Decemberben a Kecskeméti Szent László Lions Club és a Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesülete közötti együttműködés keretében a klubtagok ajándéktárgyakkal köszöntötték az egyesület tagjait. A több mint százezer forint értékű becsomagolt tárgyat tombola ajándékokként sorsolták ki a jó hangulatú Adventi mulatságon. A BÁCSVAKOK rendezvényén természetesen a klub is képviselte magát.
Vidám előadás a sérült gyerekeknek
December közepe táján újra gyermekszínházi előadással ajándékozták meg a Kecskeméti EGYMI Juhar utcai tagintézményében nevelkedő sérült gyerekeket. A szegedi Grimm-Busz Színház A hét mérföldes csizma című darabját élvezhették a kicsik.
Ajándék a vakok és gyengén látóknak
A klubtagok további ajándékokkal kedveskedtek vak és gyengén látó embertársaiknak. Az ajándékok, ugyan úgy mint tavaly, tartós élelmiszer csomagok voltak. A klub a Magyar Vakok és Gyengén látók Bács-Kiskun megyei Egyesülete tanácsára és közreműködésével öt 80 év feletti, idős, látássérült vagy teljesen vak embert ajándékozott meg gazdag élelmiszer csomagokkal, Kecskeméten és Lajosmizsén, több mint 100 ezer forint értékben.
Látássérült családot is támogattak
Egy ceglédi családnak is segített a klub. A család tagjai között többen súlyosan látássérültek, legkisebb 3 éves gyermekről is kiderült, hogy szükségessé vált a 3 dioptria feletti szemüveg használata. Az édesapa és az első osztályos kislány, akik sajnos 10 dioptria feletti látásromlásúak, már tavasszal megkapták a klubtól a szemüvegüket. A családot egyébként iskolakezdési támogatással, és ruhaneművel, gyermekkerékpárokkal is támogatta a klub.
A Szent László Lions Club 19 doboz ajándékot vitt
Kecskeméten az Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága Mosolysziget Értelmi Fogyatékosok Nappali Ellátása karácsonyi rendezvényére is meghívást kapott a Kecskeméti Szent László Lions Club tagsága. Természetesen, most sem mentek üres kézzel, ezúttal 19 doboz különböző készségfejlesztő- és társasjátékot ajándékoztak a sérüléssel élőknek. Valamint több kilónyi ruhaanyagot, melyből a Mosolysziget napközi otthonban tevékenykedők rongyszőnyegeket készítenek majd.
