A Rehabportál 2013-as indulásával az első hazai hírportál a különleges élethelyzetben lévő, fogyatékossággal élő, megváltozott munkaképességű emberek szolgálatában, mely valóban napi friss hírekkel, információkkal igyekszik kiszolgálni olvasóit. Egy közösség, melyben mindenki érték. És jó társaságban repül az idő…
Akik ismernek, tudják, hogy nem vagyok se influenszer, se motivációs csodaterjesztő, se egyéb önfényező típus. Nem marketingelem magam, egyszerűen dolgozni szeretek és alkotni. A sors pedig úgy hozta, hogy ezt a lehető leghasznosabb területen, a munkaerőpiaci rehabilitáció és fogyatékossággal élő emberek szolgálatában teszem már 10. éve.
Büszke vagyok arra, hogy ezt a kis „házikót” én terveztem, építettem és tartom karban minden egyes falával, bútorával és szögével. Ha rajtam múlik, ez így is marad akkor is, ha az utca túloldalán megjelenik egy-egy szomszéd, ki a maga önálló tervével kreatívan, ki pedig lelesve, lekoppintva és sajátjaként ünnepelve azt, amihez ő maga nem sokat tett hozzá.
Észrevette, Kedves Olvasó, hogy a honlap átalakult?
Ha a válasz igen, akkor ez nagy örömmel tölt el, hiszen ez azt jelenti, hogy aprólékosan ismeri az oldalt. Ám ha a válasz nem, annak éppen ennyire örülök, mivel a cél az, hogy a „motorháztető alatti” változások ne jelentsenek követhetetlen, zavaró, folyamatos változásokat.
Nos igen, a honlap 9. évfordulójának apropóján ismét jelentős ráncfelvarráson esett át, melynek során számos új elem is bevezetésre került. Ennek három jelentős oka volt:
- Egyrészt az elmúlt közel kettő évben összegyűlt vélemények, észrevételek, kritikák és javaslatok mentén szükségessé vált bizonyos dolgok újragondolása, javítása, korrekciója.
- Másrészt az elmúlt, lassan 9 év során összegyűlt anyagok folyamatos igényt támasztanak a tartalmi struktúra újrarendezésére, a cikkek rendszerezési szempontjainak átgondolására.
- Harmadrészt szükségét éreztem, hogy a lehető legnagyobb mértékben elkülönítsem az oldalt az önálló ötlettől mentes, ám kellőképp gátlástalan replikáktól, melyek „véletlenül” pont ugyanezt a dizájn struktúrát kiválasztva és minden lépést lekövetve működnek kvázi duplumként.
Bízom benne, hogy a szerkezeti, technikai módosításokkal sikerült egy kis friss levegőt csempészni a rendszerbe és ezzel egyben az elvárásoknak való maradéktalan megfeleléshez pár lépéssel közelebb lopakodni.
De melyek is ezek a változások?
A technikai háttér teljesen lecserélődött, aminek eredményei a tisztább kódok, egyszerűbb kezelhetőség és nagyobb szabadság a kialakításban.
Számos esetben áldozatot kellett hoznom az esztétikum kárára az akadálymentesség érdekében, ám ezt igyekeztem úgy kivitelezni, hogy azok számára, akik szeretik és értik a szép weboldalakat mindez ne minőségromlásként mutatkozzon meg, hanem inkább praktikus megoldásnak tűnjön.
Megjelentek a piktogramok, melyek remélhetőleg amellett, hogy látványosak segíteni fognak a gyorsabb eligazodásban.
Ugyanezt az eligazodást segíti az új Honlaphasználat menüpont, mely az oldal legtetején is megtalálható és amelyben részletesen leírtam mi hol található és hogyan érhető el legegyszerűbben, illetve ugyanitt be is linkeltem mindent a megfelelő helyre.
Szintén felül kapott helyt egy egyszerű „sötét mód” gomb, mely – ugyan része az akadálymentesítésre szolgáló menünek is – az egyszerű olvasó számára is hasznos lehet, hiszen a mai világban ez a sötét hátteres megoldás egyre népszerűbb és a digitális tartalmaktól megfáradt szem számára pihentetőbb.
A cikkek esetében a szöveg alatt megjelentek a reakció jelek, ennek oka, hogy egyrészt szerettem volna lehetőséget adni a közvetlen visszajelzésre, másrészt hiszek abban, hogy a Facebook irányított rendszeréből azáltal vezet ki egy egészséges kis sétaösvény, ha a közkedvelt funkciókat így is elérhetővé tesszük a „mátrixon kívül”.
Ezeken felül is számos apróság változott, ám ezek nem bírnak kiemelt jelentőséggel, bízom benne, hogy a Kedves Olvasó szép lassan megismeri és birtokba veszi őket.
Valami még mindig hiányzik…
Saját maximalizmusomat és a technika fejlődésének tempóját ismerve egy honlap igazából soha nem készül el, mert mindig van valami, amit frissíteni, alakítani, bővíteni szükséges. Ez így is van jól, sok esetben ösztönzi és motiválja az embert.
Ezzel kapcsolatosan az eddigi gyakorlathoz hasonlóan email-ben vagy Facebook-on továbbra is várok és köszönettel fogadok bármilyen építő vagy romboló (ilyen persze nincs, hiszen mindenből kell és lehet tanulni) kritikát, észrevételt, javaslatot, ötletet, hiszen a honlapot nem elsősorban magamnak, hanem az Olvasóknak készítem, így nekik szeretnék megfelelni.

