Aktuális

30 éve gondoskodnak a nehéz sorsú emberekről Kiskunhalason

Megható és bensőséges összejövetel keretében ünnepelték szombaton a kiskunhalasi Bárka Integrált Szociális Intézmény három évtizedét. A jeles évfordulón az intézmény négy telephelyéről érkezett ellátottak voltak az ünnepi műsor főszereplői, akiknek verses és prózai műveiből egy antológia is megjelent a születésnapra.

Harminc éve nyitotta meg kapuit a Kőrösi út 16. szám alatt az intézmény, ahol nehéz sorsú emberek leltek otthonra. A Bárkában gondoskodást nyújtanak a pszichiátriai betegek számára, valamint támogatott lakhatást biztosítanak fogyatékossággal élő személyeknek.

„Sokféle érzelem, fájdalom és öröm, elvágyódás, és biztonságra találás, elkeseredés és elfogadás, düh, lázadás és humor emlékét őrzik a falak”

– fogalmazott Ádám Zsuzsanna intézményvezető, aki köszöntőjében hangsúlyozta, az egyik legfontosabb feladatuk, hogy otthont, biztonságot nyújtsanak az ellátottjaiknak. Ádám Zsuzsanna köszönetet mondott valamennyi kollégájának az áldozatos szakmai munkájukért, kitartásukért, önzetlenségükért, amit nap mint nap tesznek az intézmény mind a négy telephelyén.

Az elmúlt három évtized során sok változáson ment keresztül az intézmény, amely 1993. április 1-jén kezdte meg működését. Mint elhangzott: az új intézmény létrejöttét a megye más intézményeinek túlzsúfoltsága, a beutaltak számának növekedése, a hosszú várakozási idők és a kórházi ágyak tehermenetesítése indokolták. A Kőrösi úti intézményt 1998-ban bővítették, akkor adták a második épületet az ellátottak részére. Jelenleg 306 fő ellátottjuk van, és 183-an dolgoznak azért, hogy az ott élők mindennapjai a lehető legjobban teljenek.

Köszönetet mondtak az intézmény eddigi szakmai vezetői – Vanyiskáné Földi Cecília, Simon Ilona, Vincze-Bodács István, Krizsánné Kmetovics Ilona, Petrichné Veres Sarolta, Juhász György, Kiss Gábor, Sárkányné Vida Erzsébet, Ádám Zsuzsanna – munkájáért is, akik közül többen személyesen is megjelentek a születésnapon.

Az ünnepség résztvevői bepillantást nyerhettek az intézmény életébe, és fényképes kiállítással is felidézték az elmúlt 30 év emlékezetes pillanatait. A felvételek mellett láthatóak voltak azok a használati- és dísztárgyak, különböző alkotások, amiket az ott élők készítettek a fejlesztő foglalkozásokon az őket óvók, segítők közreműködésével.

Az intézményben dolgozók elhivatottságáért, magas színvonalú szakmai munkájáért mondott köszönetet Dr. Égető Annamária, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Bács-Kiskun Vármegyei Kirendeltsége igazgatóhelyettese, akinek közreműködésével köszöntötték a jubiláló dolgozókat. Ajándékot vehetett át 25 éves jubileuma alkalmából Farkas Péterné, Hómanné Ádám Szilvia, Nógrádi István. Harminc éves munkájáért járt az elismerés Banga Sándor, Keresztesné Gubics Mária, Várszegi Beáta és Molnár Tamás részére. Nagy taps köszöntötte Farkas Antalnét és Kemenes Tamásnét, akik 40 éve végzik munkájukat.

Az ünnepi műsor közreműködői a székhelyintézmény, a kiskunhalasi Nefelejcs Otthon, a tompai Rózsakert Otthon és a kalocsai otthonok ellátottjai voltak, akik bemutathatták zenés-táncos-prózai tehetségüket a színpadon.

A születésnapi összejövetel a már hagyományosnak mondható kerti partival folytatódott, melynek évek óta mecénása a szanki székhelyű Tooltechnik Kft. és tulajdonosai; Rékasi László és felesége Rékasiné Dr. Oláh Gizella. A hatalmas üstben Sós Dezső, közétkeztetési életműdíjas mesterszakács és segítői főzték a gulyást és természetesen a szülinapi torta sem maradhatott el.

A születésnapi ünnepségen mutatták be az Álarc nélkül című antológiát, amelyben az intézmény ellátottjainak versei, prózai művei kaptak helyet. Rajzok, festmények, kézműves alkotások fényképei is színesítik a kiadványt. A Bárka négy telephelyéről beérkezett közel 200 verses és prózai műből Kollarics Gábor művészettörténész szerkesztette az összeállítást, melynek a remények szerint lesz folytatása. Az antológia megjelenését is a Tooltechnik Kft. támogatta.

Olvasta már?