MozgáskorlátozottságAktuális

Újabb mélyütés Észak-Buda akadálymentes közlekedésének

A Főváros tömegközlekedésének akadálymentesítése nagyságrendileg folyamatosan növekszik. Legalábbis a kommunikáció oldaláról nézve, bár az is tény, hogy bizonyos járatokat törölve a megmaradtakra eső arány is automatikusan javul.

Észak-Buda esetében a legtöbb esetben két vonalra hivatkoznak a döntéshozók: a HÉV-re, amely eleve nem akadálymentes és a járművek jellegéből adódóan nem is lehet azzá tenni, valamint a fonódó villamosra, mely egyetlen vonalon, éppen a GoBuda bevásárlóközpontig halad. A szép emlékű 6-os és 86-os autóbuszjáratok után a Békásmegyer felé közlekedő 160-as járat útvonalát is erőteljesen megnyesték, így számos irányban egyre körülményesebben lehet Budán végighaladni.

A jelenleg halálra ítélt 109-es járat március 18-ig bezárólag a Bogdáni utat köti össze a Batthyány térrel, vagyis egy, mind a fonódó villamostól, mind az egyébként sem akadálymentes HÉV vonalától távolabb eső területet kapcsol össze alacsony padlós járatok segítségével az M2 metróval. A járat a reggeli és délutáni-esti csúcsidőszakokban telítettnek tekinthető, nap közben is van utasa szép számmal. Az állítólagos és tetszőlegesen felhasznált utasszámlálás az ellenkezőjét mutatta ki ennek, de mint tudjuk, a papír sok mindent elbír és az elvi számláló is azt kérdezi meg, akit óhajt.

A járatot, illetve az érintett útvonalat kerekesszékes és látássérült utasok is aktívan használják. Egészen márciusig. Utána majd elzarándokolnak a fonódóig vagy mennek a 9-es busszal, amíg és ahová tudnak.

Apropó 9-es busz. A döntéshozók indoklása szerint a 9-es járat útvonala fedi a 109-esét. Félreértés ne essék, ez még mindig ugyanaz a 9-es járat, amelyet elméletileg az M3-as metró felújítási agóniájának idejére tettek végtelen és értelmetlen hosszan tekergőző kígyóvá, mivel az utazóközönsége legalább 2-3 alkalommal teljesen kicserélődik a maratoni Óbuda-Kőbánya útvonalon. Tehát az összekötés nem életszerű, maximum takarékosnak lehet nevezni, ha egy járatot üzemeltetünk 2-3 helyett. Az utas pedig örüljön, hogy van mivel utaznia.

És ha már takarékosság: van még egy elefánt a szobában, ez pedig az értelmezhetetlen 111-es járat, amely a 109-essel megegyező végpontok közt tesz egy apró kitérőt néhány utasával a Rózsadombra is, hogy az elit gyermekeit iskolába és haza vigye, ahogy számrokona a 11-es járat is teszi egy eleve többségében autóval közlekedő lakókkal teleszórt városrészben. Más értelmezhető funkciója legalábbis aligha akad e járatnak.

Természetesen a BKK oldalán annak rendje, s módja szerint megkérdezték az ügyben a lakosság véleményét is három aprócska szépséghibával:

  1. Semmilyen alternatíva nem állt rendelkezésre, tehát csak a 109-es járatról lehetett csupán ítéletet hirdetni.
  2. Mivel többen bőséges indoklással ellátott véleményt írtak gyanítható, hogy a kutyát nem érdekelte, mi lesz az eredmény.
  3. Nem a lakosokat, érintetteket kérdezték és szólították meg, hanem az “internet népét”, melynek eredményeképpen számos olyan személy alkotott véleményt, aki esetleg soha nem járt még a vonal közelében sem.

Mindezek arra utalnak, hogy a döntés már korábban megszületett, csak annak felelősségét fel nem vállalván szükség volt a nép egyszerű emberének véleményére is alátámasztásként.

Azt a kérdést már csak félve biggyesztem ide, hogy az e területen teljesen azonos útvonalon haladó 34-es és 106-os buszok egyikét miért nem lehetett levezetni a Batthyány térig megoldva ezzel a problémát? Illetve még az is kérdés, hogy a kerületben található MEOSZ példának okáért miért nem szólal meg az ügyben?

Úgyhogy ha a Kedves Olvasó példának okáért Óbudának a Vörösvári úttól kifelé eső részén lakik és esetleg még a közlekedése is nehezített, készüljön alternatívákkal március tavaszi napsütésére, mert néhány átszállással többre lesz szüksége. Javasoljuk, hogy válassza a központi kommunikáció által javasolt fonódó villamost és reménykedjen benne, hogy a Katinyi mártírok parkja környékén rendszerint lerobbanó járatról nem kell majd átszállnia, ugyanis egyre kevésbé lesz mire.

Balesetmentes közlekedést kívánunk Mindenkinek!

UPDATE!!!

No, és akkor most következik az “így legyen ötösöm a lottón” tipikus esete. Merthogy a fentiekben levezetett csodálatos indoklás után, mely minden helyzetek megoldójaként a 9-es járatot mutatta be vajon melyik busz törlését irányozta elő a Fővárosi Önkormányzat? Nos melyiket? Hát persze, hogy a 9-est!

Amint az index.hu idézi Karácsony Gergely (láz)álmát:

(…) A tervek között szerepel, hogy ahol lehet, a dízelbuszokat trolibusszal váltják ki, a 9-es buszt a Kőbánya-városközpontig meghosszabbított 72-es trolibusz váltaná ki. (…)

Ja, hogy troli pedig nem jár Óbuda felé… nos, ez van.

Olvasta már?