Aktuális

Újabb lakóotthonok épültek Nagymágocson és Derekegyházon

A Gesztenyeliget Kastélyotthon százhúsz ellátottja számára épültek lakóotthonok Nagymágocson és Derekegyházon, a fejlesztés csaknem 1,1 milliárd forintból (9,1 mFt/fő súlyozott támogatás), uniós támogatással valósult meg – tájékoztatta a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Csongrád-Csanád vármegyei kirendeltsége az MTI-t.

A közlemény szerint a Gesztenyeliget Integrált Szociális Intézmény Derekegyházi Ápoló Otthonának “kiváltása már régóta megoldandó probléma volt, hiszen a 18. század második felében emelt, egykori Károlyi-Weiss-kastélyban működő intézmény nem volt alkalmas a korszerű ellátás biztosítására”. A fogyatékossággal élő százhúsz emberről gondoskodó intézmény rendkívül zsúfolt volt, emellett nem lehetett akadálymentesíteni a műemléképületet.

Az 1,079 milliárd forint uniós támogatással megvalósult projekt keretében az ellátottak részére Nagymágocson és Derekegyházon öt-öt korszerű, jól felszerelt és bútorozott ház épült. Az ingatlanokba egyenként tizenkét ellátott, összesen százhúsz ember költözött be. Emellett mindkét településen egy szolgáltatóközpontot is létrehoztak, ahol napközbeni ellátást nyújtanak. Így biztosított az itt élők számára a felügyelet, az étkezés, a gondozás, a készségfejlesztés, a tanácsadás, a pedagógiai és gyógypedagógiai segítségnyújtás, a szállítás. A nappali ellátást és a támogató szolgálatot nemcsak a lakók, hanem más rászorulók is igénybe tudják venni. Ez utóbbi ellátási formához két speciális járművet is beszereztek a projektben.

Az építési munkák kivitelezője a hódmezővásárhelyi székhelyű Bodrogi Bau Kft. volt.

A lakóotthonokban élők Nagymágocson kötött és hurkolt textíliákat gyártanak, parkgondozást és mosodai tevékenységet végeznek, Derekegyházon pedig a növénytermesztésben, parkgondozásban és mosodai tevékenységben vesznek részt – áll a közleményben.

Olvasta már?