Bercse László, az ÉFOÉSZ társelnöke és az Európai Önérvényesítő Platform (EPSA) elnöke előadást tartott a lengyelországi Rzeszow-ban. László a helyi, PSONI szervezet önérvényesítő konferenciáján az önérvényesítéshez szükséges készségekről és támogatásról beszélt.
Előadásában elmondta: „Bátornak kell lennünk, és tudnunk kell, hogy számít a véleményünk! Hallassátok a hangotokat! Osszátok meg, mit gondoltok és éreztek, és mire van szükségetek. Mi vagyunk a saját életünk szakértői. Mi tudjuk, milyen támogatásra van szükségünk.”
Később hozzátette: „Önérvényesítőként azt akartom, hogy az országaink befogadjanak minket. Hogy mi is a társadalom egyenlő tagjai legyünk és ugyanúgy élhessünk, mint bárki más. A befogadás azt jelenti, hogy mi is tudunk dolgozni, tanulni, szórakozni, szavazni döntéseket hozni. Akkor is, ha ehhez támogatásra van szükségünk.”
Megosztott néhány nehézséget és javaslatot az európai önérvényesítők ajánlásai alapján:
- Meg akarjuk érteni a világot, amelyben élünk. Az információknak könnyen érthetőnek és mindenki számára elérhetőnek kell lenniük.
- Valódi munkahelyeket és valódi fizetést akarunk. Egyenlő hozzáférést akarunk a foglalkoztatáshoz.
- Azt akarjuk, hogy minden gyermek és diák együtt járjon iskolába. Nem szabad a tanulókat a fogyatékosságuk alapján elkülöníteni.
- A közösségben akarunk élni, az általunk választott emberekkel. Nem akarunk intézetekben élni. Mi akarunk dönteni arról, hol, kivel és hogyan élünk.
- Egyenlő hozzáférést akarunk az egészségügyi ellátáshoz. Megfelelő bánásmódot akarunk és érthető tájékoztatást az ellátásokról és kezelésekről.
- Azt akarjuk, hogy tiszteletben tartsák a döntéseinket. Jogunk van döntéseket hozni. Jogunk van támogatást kapni a döntéseinkhez, ha szükségünk van rá.
- Azt akarjuk, hogy jogunk legyen szavazni a választásokon. Mi is az országaink állampolgárai vagyunk. Jogunk van beleszólni a közös ügyekbe.
Címlapfotó: PSONI Jarosław / ÉFOÉSZ
