A Vakok és Gyengénlátók- Jász – Nagykun – Szolnok Megyei Egyesülete (JNSZMVAKOK) új sorozatot indít a Rehabportálon, amelynek célja a civil szervezetek közötti összefogás hangsúlyozása, valamint a JNSZMVAKOK partnereinek bemutatása és egy szakmai diskurzus biztosítása a szervezetek között.
Elsőként a Jász-Nagykun-Szolnok Megye Esély Szociális Közalapítványa igazgatójával, Dr. Nagyné Varga Ilonával beszélgettünk.
Zana Anita: Vidéken teljesen más lehetőségek vannak, mint a fővárosban. Mi a véleményed erről a szektorról?
Dr. Nagyné Varga Ilona: – Azt gondolom a civil szektorról, hogy végtelenül heterogén. Ez egyébként teljesen természetes, és ez így van rendjén. Nyilvánvalóan ez egy olyan szerveződési forma, amely magában hordozza a sokszínűség lehetőségét. Ha a civil szektorról beszélünk, szívesebben használom a civil/nonprofit szektor kifejezést. A nonprofit elméletek is arról szólnak, hogy amikor a gazdaság a viszonyítás alapja, akkor beszélünk forprofitról meg nonprofitról. Az egyik a profitérdekeltségű, a másik pedig nem a profitmaximalizálásra épít, hanem ha profitja van, azt is az adott céljaira fordítja. Ha ebben gondolkodunk, egy professzionális nonprofit szervezet nagyon-nagyon különbözik az úgymond hagyományos civil szerveződéstől. Ez azt jelenti, hogy amikor néhányan úgy gondolják, hogy vannak közös ügyeik, vannak közös elképzeléseik, és ők a szabadidejükben, saját kapacitásaikból tesznek azért, hogy ezeket az ügyeket vigyék akár egymás, akár mások érdekében. Tehát ez egy egészen más funkció és maguknak a személyeknek is, akik részesei, és a társadalomban is más a funkciója. Ily módon nem nagyon hasonlítható össze ez a két forma, de lehet közös pontot találni. Használják a nem kormányzati szervezetek elnevezést is. Itt főként a világ több országában működő, határon átnyúló szervezetek tartoznak ide, mint pl. a Vöröskereszt. Ezek azért olyan kapcsolatrendszerrel, infrastruktúrával, tőkével rendelkeznek, ami nem nagyon hasonlítható össze egy helyi szervezet adottságaival. Ha a civil szektorról gondolkodunk, akkor mindig meg kell mondanunk, milyen szervezeti típusra vonatkoztatunk és milyen kontextusban tesszük ezt.
A magad részéről milyen dimenzióban gondolkodsz erről?
Nekem a legtöbb ismeretem Szolnok Megyei Jogú Városról, illetőleg Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyéről van, de van tapasztalatom több olyan projektben is, amely országos kitekintésű.
Két szervezetet képviselek, az egyik a Jász-Nagykun-Szolnok Megye Esély Szociális Közalapítványa, amely 1990 óta működik, a másik a Jász-Nagykun-Szolnok Esély Egyesület, melyet néhány éve a Közalapítvány munkatársai alapítottak. A közalapítványi forma már kimenőben volt és voltak olyan erőforrások, amik már nem voltak a számára elérhetők. Amikor szervezetvezetői szemüvegen át nézem a város és a vármegye civil szektorát, akkor azt mondom, hogy heterogén, erősen tagolódik, de azt is mondom, hogy ezzel együtt azt a funkciót, amit egy piacgazdaságban, egy demokráciában be kell tölteniük, azt be is töltik. A magunk egyesületét és a vakok egyesületét is abba a szerveződéscsoportba gondolom, ahol megvalósul a professzionalizálódás. A professzionalizálódás itt azt jelenti, hogy van szervezete, szervezeti struktúrája, van széleskörű kapcsolatrendszere, vannak fizetett alkalmazottai. Ezek alapvető dolgok. A Vakok Egyesületének széleskörű tagsága is van. Mind ezek a sajátosságok kínálták azt a lehetőséget, hogy a kezdetektől dolgozzunk együtt. ’95-től vagyok a közalapítvány igazgatója, és valamikor a 2000-es évektől kezdtünk el együtt dolgozni.
Hogyan kezdődött a közös munka?
Ennek van egy személyes szála is. A vakok egyesületének a vezetője, Pesti Zoltánné Marcsi részt vett a nonprofit menedzser képzésen, ahol oktató voltam. Ekkoriban alakult ki szolnoki civil önszerveződés jöttek létre a kerekasztalok, megalakult a civil tanács. Az önkormányzati bizottságba a kerekasztalok delegáltakat küldtek. A képzésen azután az önszerveződés különböző fórumain rendszeresen találkoztunk, így alakult ki Marcsival az intenzív közös munkánk. 2008 után, ahogy a civil tanács elnöke lettem, a kapcsolatunk még erősebbé vált.
Úgy látom, hogy jól tudtuk együtt dolgozni.
Úgy gondolom, hogy a civil szektorban is nagyon fontos, hogy mennyire azonos a szemléletünk, mennyire jár az agyunk egy rúgóra, mit gondolunk a másik presztízséről. Kezdetektől az volt az érzésem és a tapasztalatom, hogy szívesen dolgozom vele. Vannak közös pontjaink, elköteleződéseink. A kapcsolat nemcsak azt jelenti, hogy találkoztunk ezeken a fórumokon, hanem azt is, hogy kölcsönösen abba a körbe kerültünk, ahol egy erős, stratégiai partnerség alakult ki egymással.
Hogyan fordítjátok le a mindennapokra?
Nem csak a szervezeti stratégiaink is hasonlók, hanem cselekedeteink, tevékenységünk is. Egy idő után lettek közös projektjeink, közös rendezvényeink, alakultak olyan szakmai műhelyek, melyek a közös gondolkodás feltételeit biztosították és szoros partnerséget alakítottunk ki. Ez nem pusztán azt jelentette, hogy meghívtuk egy projektünkbe az egyesületet, hanem közösen dolgoztunk a projekt kitalálásában, megalkotásában, megvalósításában is. Így állandó partnerünk lett az egyesület, pl. Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház programban az esélyórákban. Az esélyórák látássérültekkel foglakozó moduljait rábíztuk az egyesületre. Nagyon sokat tanultam/tanultunk ebben a közös munkában, a szemléletformálásról, a kölcsönösségről, hogy hogyan csináljuk ezt jól. Emlékszem Marcsinak arra a mondatára, hogy ne használjuk az érzékenyítést, hanem a szemléletformálást, mert az érzékenyítés azt feltételezné, hogy a másik érzéketlen.
És volt – e még egyéb ötlet?
Nagyon jó kezdeményezése volt az egyesületnek a Láthatatlan vacsora c. program. Ezt is beépítettük a programunkba. Szerintem ez a partnerség azért tud évtizedeken át fennmaradni, mert nem csalódtunk egymásban. Úgy érzem, hogy a kapcsolatunk szilárd közös alapokon nyuszik, kölcsönös a bizalom, azt kapjuk egymástól, amit várunk. A tapasztalataink szerint az egyesület egy magas presztízsű szervezet nemcsak megyei hanem országos szinten is.
Követem a fejlesztéseket, a kezdeményezéseket, és örömmel konstatálom ezeket. Szerintem ezek használnak a közös ügyünknek. Szakmailag és emberileg is emelik a civil szektor elismertségét
Mi a véleményed az egyesület rendezvényeiről?
Nagy élményt jelentenek mindig, ha részt veszek az egyesületetek rendezvényein, több rendezvényen vettem már részt, amikor tudok, elmegyek, mert újra és újra megtapasztalom az egyesületetekben a közösség erejét.
Legutóbb a fehérbot napján találkoztunk.
Igen, most, és korábban is, nagyszerű élményben volt részem. Emlékszem a siketvak lányról – Helen Kellerről szóló filmre, ami nagyon megható volt.
Melyik tevékenységét emelnéd ki az egyesületnek?
Nagyon elismerem azt, hogy az egyesület, az érdekképviseletet, az érdekvédelmet nagyon szélesen értelmezi. Nem pusztán arról van szó, hogy a juttatásokhoz, ellátásokhoz való hozzáféréshez segítse a tagságot, vagy lobbizást valósítson meg, hanem a látássérült emberek egész személyisége áll a tevékenység középpontjában. Az egyesület nagyban épít a közösség megtartóerejére is. Tudok a koncertekről, ha tudok, elmegyek. Ismerem azokat a „sztárokat”, akiknek lehetőséget ad az egyesület tehetségük bemutatására. Ismerem az irodalmi pályázatot. Példamutató és nagyon-nagyon elismerésre méltó a munkátok. Most a legújabb tevékenység önálló élettel kapcsolatos, az elemi rehabilitáció. Tehát azt kell mondjam, nagyon összetett, sokrétű a tevékenység és van mögötte szakmaiság.
Mert a civil szervezeteknél ez egy külön probléma.
Igen. Mondjuk ki! Sokszor a lelkesedés és az amatörizmus zsákutcába fut. Szerencsére a Vakok Egyesületére ez nem jellemző. Látom a stabilitást. Hogy ez fejlődés vagy sem? Abban az értelemben igen, hogy megvalósul az alkalmazkodás, tud újat hozni, újat mutatni, kívülről én ezt látom, mint partnerszervezet, mint a civil tanács elnöke. Kiemelném, hogy a szakmai szempontok mellett még a jó értelemben vett mozgalmi erőforrás, érzület is van, és ez a kettő egyensúlyban van. Úgy gondom, hogy ezzel tud az egyesület valódi érdekképviseletet végezni.
Milyen jövőbeli esélyek lehetnek? Ha meg tudsz fogalmazni fejlődési pontot, mi lenne az? Hiányolsz-e valamit az egyesületből, az együttműködés szempontjából?
Nem, nem tudnék ilyet. Mert úgy gondolom, hogy minden szervezet maga látja, hogy milyen célok vannak milyen stratégiák mentén. Azt tudom, hogy van önreflexió a szervezetben, van erős tudatosság is. Ha szervezetfejlesztőként, közösségfejlesztőként elmélyülnék, talán tudnék erről többet mondani, de nem ez a cél. A partnerszervezet szemszögéből, vagy a civiltanácsbeli együtt munkálkodásunk eredménye szempontjából azt gondolom, hogy van nyitottság, együttműködési hajlandóság, készség, és ez nagy dolog. Az együttműködés során van, hogy le kell mondanod valamiről.
Az együttműködéshez mind a két fél szükséges.
Azt látom, hogy a szervezet vezetésében nagyon tudatos törekvés, hogy őrizzék meg a partnerségeket, ami fontos számukra. Mindenkivel nem kell együttműködni. Ha a szemléleted, értékrended különbözik, akkor nem kell erőltetni a kapcsolatot. Ha nincs közös alap, akkor nincs mire alapozni az együttműködést. A mi több évtizedes együttműködésünknek az a célja, hogy őrizzük meg a közös értékeket és találjuk meg a formákat és a módszereket arra, hogyan tudunk rugalmasan alkalmazkodni a folyton változó kihívásokhoz.
Hagyományos civil szervezetből is sok alakul Szolnokon, és a velük való kapcsolat is nagyon fontos. Kölcsönösen tisztelni kell és elfogadni, hogy kinek-kinek más és más a funkciója. Minden szervezetre szükség van. Lehet célunk egy intenzívebb törekvés arra, hogy segítsük, támogassuk ezen szervezetek törekvéseit. A Vakok Egyesülete részt vesz a Harmónia Kerekasztal és az Esélyteremtési Kerekasztal munkájában és átadja tapasztalatait. Tudom, az az önkéntesség, az önkéntes munka fontos erőforrás a ti szervezetetekben is, mégis úgy gondolom, az önkéntesség kultúrájában még nagyon sok a kiaknázatlan lehetőség, erre is motiválhatjuk a többi szervezetet. Az a reményem, hogy lesznek olyan jelentős forrásokat biztosító EU társfinanszírozású lehetőségek, ahol ezek a szervezetek össze tudnának fogni és kölcsönös, együttes részvétellel valósítanának meg programokat. Amit eddig csináltunk szemléletformálásban, az nagyon nagy tapasztalat és erre építhetünk egy fejlesztésben. Közös pontunk az innovációra való nyitottság és az innovációra való képesség. Most lesz egy EU-s projekt, a Tisza Mozi projektjében, amiben mi partnerek vagyunk. A Vakok Egyesületével szeretnénk majd együttműködni, különösen, hogy Őszi Anna Máriának megvan az audionarrátori végzettsége.
Egész beszélgetésünk alatt csillog a szemed, látszik benned a tenni akarás. A lelkesedésed az évek során csak fokozódott úgy látom. Hogy csinálod?
Alapműködésem. Nagyon fontos, hogy elkötelezett vagyok, ez azért is van, mert mi nagyon sok területen tudunk működni nagyon sokféle munkaformában. Több célcsoporttal dolgozunk, rendkívül változatos a munkánk és sikerült kiváló kapcsolatokat és inspiráló partnerségeket kialakítani.
Akkor ez így izgalmas?
Persze! Ez sok munka, több helyről függést jelent. Több projekt, több támogató. Pályázóként mi szerezzük a forrásokat, mi számolunk el, ez mindig újabb, újszerűbb feladat, ez az ami frissen tart. Ez nagy feladat, de kitűnő kollégákkal dolgozom együtt.
De ez ad egyfajta bizonytalanságot is, vagy nem?
Igen, de ez szabadságot ad nekünk és nagy mozgásteret is egyben.
