LátássérülésKultúra

Kihirdették a JNSZMVAKOK irodalmi pályázatának győzteseit

Minden évben meghirdeti „Fények vakondja” címmel irodalmi pályázatát a Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete. Az amatőr írókat megcélzó novellapályázatra – az esélyegyenlőség jegyében – fogyatékossággal élő és ép személyektől is várnak pályamunkákat.

Mindig egy – egy tematika köré épül ez a pályázat. Az idén állati történeteket vártak a nem hivatásos írók számára kiírt seregszemlére. 2023-ban egy pályázó csak három művet küldhetett be.  Az idei esztendőben összesen 92 pályázótól 130 pályamunka érkezett. Az új pályázók száma igen magas volt. Több mint 50 olyan személy volt, aki korábban még nem indult ezen a pályázaton.

A jeligés pályamunkákat a háromfős zsűri tagjai külön-külön értékelték, majd a pályázat koordinátora összesítette a bírálatokat. Az eredményt szerdán hirdették ki Szolnokon – az akadálymentes Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézményben megtartott díjátadó ünnepségen, ahol fel is olvasták a győztes alkotásokat.

Az első helyezést elért mű Makkai Balázs tollából született, amit a szolnoki híres televíziós személyiség Sebestyén Andrea olvasott fel. A második Tiegelmann Barbara lett, aki tavaly is második lett – igaz akkor egy ötös holtversenyben érte el ezt az eredményt. A harmadik Harka Sára novellája lett.

A rendezvény méltó volt a költészet napjához és a Petőfi emlékévhez is.  A fellépők között volt Kaszab Laura, aki énekelt. Egy tavaszi csokorral készültek a Szolnoki II. Rákóczi Ferenc Magyar-Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola 4. évfolyamos tanulói. A Bartók Béla Zeneiskola diákjai is felléptek, valamint Ceglédről tanulásban akadályozott és értelmi sérült tanulók érkeztek, akik remek hangulatot teremtettek műsorukkal.

Olvasta már?