A CU Boulder mérnökei a mesterséges intelligencia által nyújtott lehetőségeket kihasználva egy újfajta botot fejlesztettek ki, mely kiemelten vak és látássérült emberek számára lehet nagy segítség a hétköznapokban.
A kutatók szerint az intelligens eszköz egy nap segíthet a vak embereknek könnyedén eligazodni a látó emberek számára tervezett környezet okozta akadályok között is.
“Nagyon szeretek élelmiszerboltban vásárolni, sok időt töltök ott. Sok ember számára azonban ez az egyszerű tevékenység is komoly nehézségeket okoz. Úgy gondoljuk azonban, hogy ez egy kezelhető probléma.” – mondta Shivendra Agrawal, az Informatikai Tanszék doktorandusza. Agrawal a Collaborative Artificial Intelligence and Robotics Lab októberben közzétett tanulmányában arról számolt be, hogy kollégáival egy lépéssel közelebb jutottak a megoldáshoz.
A csapat által kifejlesztett eszköz hasonlít a hagyományos fehérbotra, azonban tartalmaz néhány kiegészítőt is: egy kamera és a vizuális technológia segítségével feltérképezi és katalogizálja a környezetet, majd a nyélen át küldött finom rezgések és hangutasítások segítségével “vezeti” a felhasználót, például “térj ki egy kicsit jobbra”. Agrawal szerint az bot nem helyettesíti a környezet hagyományos értelemben vett akadálymentesítést, de bízik abban, hogy a prototípusa igazolja, bizonyos esetekben a mesterséges intelligencia millióinak segíthet függetlenebbé válni.
“A mesterséges intelligencia és a vizuális technológia fejlődik, egyre inkább ezekre támaszkodunk önvezető autók és hasonló eszközök fejlesztése során, ám ezek a technológiák sok ember életminőségének javítására is alkalmasak.” – mondta Agrawal, aki kollégáival elsőként egy egyszerű és ismerős probléma megoldásánál vizsgálta az eszközt: Hová üljek?
“Képzeld el, hogy egy kávézóban vagy. Nem akarsz akárhová leülni, általában a falnak háttal foglalsz helyet, hogy megőrizd a személyes szférád biztonságát.”
Korábbi kutatások szerint az ilyen jellegű döntések meghozatala kiemelt fontosságú a vak vagy látássérült emberek számára. Hogy kiderítsék, az intelligens bot segíthet-e ebben a helyzetben, a kutatók egyfajta minta-kávézót állítottak fel a laboratóriumukban székekkel és néhány akadállyal kiegészítve. A vizsgálati alanyok felcsatoltak egy hátizsákot, amelyben egy laptop volt, és felvették az intelligens botot, majd körbefordultak, hogy a bot nyele mellé rögzített kamerával felmérjék a helyiséget. Az önvezető autókban használt technikához hasonlóan a laptopban futó algoritmusok azonosították a szoba különböző jellemzőit, majd kiszámították az ideális helyhez vezető útvonalat.
A csapat idén ősszel a Kiotóban megrendezett Intelligens Robotok és Rendszerek Nemzetközi Konferenciáján számolt be eredményeiről. A kutatók között volt Bradley Hayes, az informatika adjunktusa és Mary Etta West doktorandusz hallgató. A vizsgálat ígéretes eredményeket mutatott: Az alanyok 12 próbából 10 esetben megtalálták a megfelelő helyet különböző nehézségi szintek mellett. Eddig az alanyok mind látó emberek voltak, akik bekötött szemmel vettek részt a kísérletben. A kutatók azonban azt tervezik, hogy amint a technológia megbízhatóbbá válik, vak és látássérült emberek bevonásával értékelik és továbbfejlesztik eszközüket.
“Shivendra munkája a technikai innováció és a hatásos alkalmazás tökéletes kombinációja, amely túlmutat a navigáción, és olyan, eddig még nem kutatott területeken hoz előrelépést, mint például a látássérült emberek segítése a társadalmi konvenciók betartásában vagy a tárgyak megtalálásában” – mondta Hayes.
A csapat által eddig még nem publikált kutatásban Agrawal és kollégái olyan feladatra adaptálták eszközüket, amely bárki számára kihívás lehet: egy adott termék megtalálása és kiemelése tucatnyi hasonló kinézetű és hasonló érzetű közül.
A csapat ismét egy rögtönzött környezetet állított fel a laboratóriumukban. Ezúttal egy élelmiszerbolt polcát, amelyet többféle gabonapehellyel töltöttek fel és létrehoztak egy adatbázist a termékek fotóiból. A kísérletben résztvevők ezután a bottal pásztázták a polcot a kívánt terméket keresve.
“A rendszer pontszámot rendel a tárgyakhoz kiválasztva, hogy melyik a legvalószínűbb találat” – mondta Agrawal. “Ezután a rendszer olyan parancsokat ad ki, mint például “menj egy kicsit balra”.
Hozzátette, hogy még eltart egy ideig, amíg az eszköz valódi vásárlók kezébe kerül. Szeretnék a rendszert még kompaktabbá tenni, és úgy tervezni, hogy egy botra erősített hagyományos okostelefonról is működjön.
“A célunk az, hogy ezt a technológiát kiforrottá tegyük, és más kutatókat is bevonzzunk az IT megoldások segítő területére” – mondta Agrawal.
Az érintett válaszol
Amint azt már többször, több helyen leírtam a Rehabportál célja nem egyszerűen a közlés, hanem az információ- és véleménycsere, tudásbővítés elősegítése. Ennek megfelelően igyekszem mindig helyt adni a Kedves Olvasó észrevételeinek, véleményének. Ez történhet egyszerű javítással, kiegészítéssel, korrekcióval, vagy – mint jelen esetben is – az olvasói, illetve érintetti vélemény közlésével, melynek célja a “másik oldal” meglátásainak bemutatása. Az alábbiakat egyik olvasóm írta, aki maga is látássérült, a szöveget természetesen hozzájárulásával, vele egyeztetve teszem közzé:
Fehérbottal közlekedő vak ember vagyok, szeretnék az érintettek szemszögéből is rávilágítani pár problémára.
A vakok nem sétálnak, hanem közlekednek. A séta kötetlenebb, lassú, szabadidős jellegű gyaloglás, célja a rekreáció: fizikai közérzet javítása, lelki egészség megőrzése, testmozgás, beszélgetés stb. A vakok a fehérbotos közlekedés során lassan mennek ugyan, de ezzel vége is a hasonlóságnak. Lássuk a különbségeket!
A közlekedés során nekünk nagyon kell összpontosítanunk. Elég egy gyalogátkelő vagy egy pár méteres szakasz, ahol nincsenek támpontok, amit meg kell tenni egy újabb igazodási pont, jellegzetes hely (pl. egy épület) eléréséhez. A látókat sok minden segítheti a helyes irány megtartásában, minket nem. Egy átkelés során nekünk a hallásunkkal kell figyelnünk a forgalmat, ugyanis sokkal több helyen vagy egyáltalán nincs lámpa, vagy ha van is, nem ad hangos jelzést, mint ahány helyen van ilyen.
Én nem hiszek az ilyen találmányban, mert ahogy a cikket olvastam, azt látom, hogy megint elkövetik a kutatók azt a hibát, hogy nem kérdezik meg az érintetteket. Ha engem kérdeznének, én másképp építeném fel a rendszert. A központja egy okostelefonszerű eszköz lenne, nem lenne szabad túl nagynak lennie, hogy hordozható maradjon. Ezen lehetne megadni jó pár paramétert, hogy a rendszer hogyan működjön.
A megfigyelést a teljes testre terjeszteném ki. EGY, a fejen lévő eszköz láthatná a feljebb, a fejmagasságban, illetve lejjebb lévő dolgokat, pl. le lehetne vele olvasni az utcatáblát vagy cégért stb.
A fehérbotban lévő érzékelőknek főleg az útburkolati jelekkel és jelzésekkel kapcsolatos olyan észleléseket kellene végeznie, amelyek nem nyilvánvalók első pillanatra a fehérbot közvetítette információk alapján, pl. lépcső, szegély stb. Ha van rezgés, annak a boton kellene érzékelhetőnek lennie, de diszkrétnek kellene maradnia. Ha van hangutasítás, annak jól hallhatónak kellene lennie valamilyen irányított hanggal. Fontos, hogy a hangforrás egyáltalán ne takarja el a fület, mert a hallásunknak nélkülözhetetlen a szerepe.
Fontos, hogy a fejen viselhető eszköz ne takarja el az arcot, fület, homlokot, mert bár nem látok, az egész arcommal érzékelem a nagyobb tárgyakat, pl. épületet, járművet. Azt még nem tudom, hogy a légáramlás megváltozását, a hőt vagy valami mást érzek-e, de azt tudom, hogy a sapka akadályozza a hallásomat, a nagyon takaró szemüveg pedig az ilyen térérzékelésemet.
Fontos lenne az is, hogy a bot egyáltalán ne legyen nehéz. A jó fehérbot olyan, mint a jó cipő: könnyű, kényelmes. A bot egyik része se legyen nehezeb a másiknál, ha mégis, inkább a nyél legyen kicsit nehezebb. Ez egy hosszú eszköz. A nehéz alkatrész, ha csak pár deka is, a bot, mint hosszú erőkar segítségével többszörösen nehézzé válhat. Minél hosszabb az erőkar, annál kisebb tömegű eszköz is annál nagyobb erőt tudna kifejteni. Ha az eszköz nyélnehéz, akkor túl könnyen pattan fel a vége. Ha végnehéz, nehéz vele pásztázni. Ha a súlyelosztás egyenletes, a botnak jó lehet a tömegeloszlása, de más probléma jelentkezhet. Ha egy botnak túl nagy a tömege, nehéz mozgatni, mert nagy lesz a lendülete, és nem sikerül olyan könnyen megállítani az adott helyzetben.
Miért fontos ez? Mert egy vak ember kezében egy-egy út során több ezerszer mozdul a bot. Nagyon el lehet fáradni egy nehéz bottól, ilyenkor elsősorban a kéz fárad el. Nem is gondolnánk, de a fáradt kéz remeghet. Meglehetősen kínos, ha egy vak ember elmegy valahova egy rossz, nehéz bottal, és nem tud kultúráltan meginni egy kávét vagy egy pohár vizet, mert remeg a keze a fáradtságtól.
A túl könnyű vagy a nyélnehéz botnak is van hátránya. Túl könnyen felpattan, elugrik a vége úthibánál, szegélynél, így nem ad megfelelő tájékoztatást. Könnyen belekap a szél, ez pedig veszélyes. Ha a szél megrángatja a botomat, az a minimum, hogy eltérek az iránytól. Ez veszélyes, mert nem oda érek, ahová szeretnék. Egy nagy útkereszteződésben ez bevihet a forgalomba.
Az erőkar jelenség miatt egy széllökés ereje is fel tud erősödni, tehát a szél félreránthat, elránthat. Egy soványabb, gyengébb alkatú fehérbotos nőt vagy fiatalt képes lehet egy széllökés akár el is rántani, ha belekap a botjába, és nem tud rá felkészülni megfelelő megtámasztással, ellensúlyozással stb.
Ezért a túl könnyű bot sem jó. A túl merev bot sem jó, mert egy az egyben átviszi az ütközés, felakadás energiáját, könnyen okozhat sérülést. A túl lágy vagy rugalmas bot hátránya, hogy esetleg nem tudja megállítani az illetőt, ha túl gyorsan megy és valamilyen akadályt talál.
Végül: egy vak ember egy élelmiszerboltban nem igazán fog tudni önállóan vásárolni. Annyi mindenre kell figyelni, hogy ez rendkívül körülményes.
A COVID 19 pozitív hozadéka az internetes élelmiszer-kiskereskedelem. Az internetes vásárláskor szinte mindent meg lehet nézni a termékről, amit leírnak róla, egyedül a termék tényleges kinézetét nem látjuk (hogy a konkrét hús friss-e, a konkrét zöldségféle fonnyadt-e stb.). De ezt leszámítva az internetes vásárlást sokkal gyorsabbnak, praktikusabbnak, ésszerűbbnek tartom, mint az élelmiszerboltban való ügyetlenkedést.
Egy kávézóban sem ügyetlenkednék ilyen eszközzel, hanem odamennék a pulthoz, megrendelném a kávémat meg az egyebet, kifizetném, kérnék személyi segítséget egy üres asztal megtalálásához stb.
Ha már fizetés: a készpénz helyett sokkal praktikusabb a kártya. Itt csak arra kellene még valamit kitalálni, hogy egy vak vagy gyengénlátó is követni tudja, mennyi az annyi, azaz mit ütöttek be a pénztárgépbe, mennyit vesz le a terminál. Szerencsére engem még sohasem vertek át ilyesmivel.
