A március 3-i hallás világnapjára idén „A közösségektől az osztálytermekig: hallásgondozás minden gyermek számára” mottóval megrendezett eseménnyel hívta fel a figyelmet a SINOSZ.
Az eseményt a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége (SINOSZ), A „Hallás Társasága” Alapítvány, valamint – az idén először bekapcsolódó – Magyar Cochleáris Implantáltak Egyesülete (MACIE) közösen szervezte azzal a céllal, hogy közösen felhívják a figyelmet a hallásgondozás jelentőségére – különös tekintettel a gyermekekre –, valamint teret biztosítsanak a szakmai párbeszédnek és a tapasztalatcserének.
A HEARx konferencia keretében az alábbi előadások és programok valósultak meg, a rendezvény kiállítói terében nyolc forgalmazó várta a résztvevőket információs standokkal, és közülük heten előadással is készültek, emellett hat civil szervezet és közösségi kezdeményezés is bemutatkozott:
- a SINOSZ mentorszülő-hálózat,
- a SINOSZ Lelkisegély-szolgáltatás,
- a Magyar Cochleáris Implantáltak Egyesülete (MACIE),
- a Hali-Tali – Nagyothalló Ifjúsági Közösség, a (Jelnyelvi) Koncerttolmácsolások,
- valamint a hallássérült női kézilabdacsapat.
A családos látogatók számára játszóház is rendelkezésre állt.
A rendezvény zárásaként átadták Az Év Hallássérült Nagykövete díjat. Idén az elismerést Szlivka Ágnes nyerte el, míg az egyetlen gyermek pályázó, Szabadkai Lea különdíjban részesült.
Összesen 20 írásmű érkezett a pályázatra, amelyek célja az volt, hogy a szervezők személyes történeteken keresztül hívják fel a figyelmet a hallássérülésre, az elfogadás fontosságára, valamint arra, hogy egymást inspirálva és támogatva erősödjön a közösség. A kezdeményezés kiemelt törekvése, hogy bemutassa a hallássérült emberek sokszínű életútját, és példát adjon mások számára is.
A pályázatok és történetek a hallasvilagnapja.hu oldalán érhetők el.
