Egészség

Ha gyógycipőre van szüksége, siessen!

2024 januárját követően megszűnik az enyhe lábdeformitás kezelésére szolgáló gyógycipők tb-támogatása, így a betegek a már felírt vényeket legkésőbb január 31-én adhatják át a lábbelit készítő cipésznek – írja a Népszava információira hivatkozva a Medical Online.

Mint írják: ezt követően már csak teljes áron juthatnak hozzá a fájós lábúak az úgynevezett C1-es cipőkhöz, így akár 80 ezer forintba is kerülhet majd egy pár lábbeli.

A gyógycipő készítők maguk kérték még a múlt év őszén, hogy töröljék a támogatottak közül ezt a terméket. Az egészségbiztosító egy ilyen lábbeli közfinanszírozott árát 16 800 forintban határozta meg, és ennek 50 százalékát fizette, azaz a betegnek ugyanennyit kellett hozzátennie térítési díjként. Csakhogy egy-egy ilyen egyedi termék előállításán a gyártóknak darabonként több tízezer forint veszteségük volt.

Csak a gyógycipőkből 118 ezerrel kevesebbet írtak fel a pácienseknek 2023 novemberére, mint az azt megelőző év azonos időszakában. Ennek oka részben, hogy tavaly májusban szigorította a kormányzat a gyógyászati segédeszközök felírását. Ezt követően gyógycipőt csak elektronikus vényre rendelhetnek az orvosok és a felírásnál fotót kell készíteniük a deformált lábról, vagy képalkotó diagnosztikai vizsgálat leletét mellékelni. Erre a szigorításra azután került sor, hogy a Nemzeti Védelmi Szolgálat visszaéléséket tárt fel a gyógyászati segédeszközök piacán.

A teljes, eredeti írás ide kattintva olvasható.

Olvasta már?