Értelmi fogyatékosságKultúra

Értelmileg sérültek és helyi képzőművészek alkotásaiból nyílt kiállítás

A Pécsi Tudományegyetem (PTE) művészeti karos, festő-szobrász szakos hallgatói és intellektuális képességzavarral élő emberek közös alkotásai szerepelnek a Zsolnay Kulturális Negyed Kemence Galériájának tárlatán – közölte a fogyatékkal élők felkarolását végző Fogd a Kezem Alapítvány az MTI-vel.

Közleményükben felidézték: a szervezet intellektuális képességzavarral élő felnőtt ellátottjai és a festő-szobrász szakos hallgatók immár nyolc esztendeje minden szemeszterben közösen vesznek részt az Art Brut elnevezésű szemináriumon, ahol közös alkotás keretében születnek festmények.

Az együttműködés lehetőséget ad arra, hogy a sérült emberek fejleszthessék művészi kifejezőkészségüket, s az alkotáson keresztül terápiás folyamatban is részesülhessenek. A szemináriumok során az alapítvány kliensei technikai tudást is elsajátíthatnak, míg a résztvevő festő szakos egyetemisták a közös alkotás révén ismerkedhetnek a művészetterápia lehetőségével, illetve a közös munka során az alkotás öröme tudatosodik mindkét félben.

Az egyetemi hallgatók számára a lehetőség fontos szemléletformáló erővel bír azáltal, hogy alkalom nyílik fogyatékossággal élő személyekkel találkozni, együtt alkotni – olvasható az alapítvány közleményében.

Az Összefonódó világok – Art Brut címet viselő kiállítás november 10-éig ingyenesen tekinthető meg hétfőtől péntekig 10 és 17 óra között.

Olvasta már?