Szeptember 6-án különleges programmal várja a kecskemétieket a Petőfi Park: a Petőfivárosi Kertmozi és Jótékonysági Piknik Botiért rendezvényen a közösség összefog, hogy segítséget nyújtson egy kisfiúnak.
A jótékonysági nap célja, hogy támogassa a törpenövésű Danyi Botond gyógykezelését, akinek minden apró mindennapi feladat külön kihívást jelent.
Szeptember 6-án két film vetítésére is sor kerül a Petőfi Parkban rendezett jótékonysági napon, így minden korosztály találhat magának kikapcsolódási lehetőséget. A kisebbek 15:30-tól a Gru 4 című animációs filmet élvezhetik, míg a felnőttek 18:30-tól a Hogyan tudnék élni nélküled?, az utóbbi idők legsikeresebb magyar filmje által merülhetnek el az érzelmekben.
A belépőjegy mindössze 1000 forint, és a teljes bevételt természetesen Danyi Botond gyógykezelésére fordítják.
Danyi Botond mindennapjai és küzdelmei
Boti achondroplasiával, vagyis törpenövéssel született, ami jóval több kihívást jelent annál, mint hogy alacsonyabb a társainál. Mindennapjaihoz kitartásra van szüksége: a lépcsőzés, a tömegközlekedés vagy akár a tisztálkodás is nehezebb számára, és egészségügyi problémákkal is küzd – lábfájdalom, fülpanaszok, gyakori zsibbadás és fejfájás nehezíti az életét. Többször is műtéti beavatkozáson kellett átesnie, ennek ellenére mosolya és életöröme sosem fogy el, és olyan erővel küzd, amely sok felnőtt számára is példamutató. Ez a korábban Botival készített nagyinterjúból is kiderült, ahol a fiú életvidáman mesélt többek között arról, hogy legnagyobb álma az, hogy pilóta legyen.
Van megoldás, de ehhez összefogásra van szükség
Létezik egy gyógyszeres kezelés, amely valódi fordulatot hozhatna Boti életébe: könnyebbé tenné a mindennapi teendőket, enyhítené a fájdalmakat és lehetőséget adna arra, hogy teljesebb életet élhessen. Édesanyja, Borics Bettina hírportálunknak elmondta, Magyarországon ez a kezelés már bejegyzett és elfogadott, de sajnos nem finanszírozott.
– 2021 októberében nyújtottuk be a kérelmünket a NEAK felé, de azóta sem kaptunk választ, hiába kerestük őket újra és újra. A Batthyány-Stratmann László alapítványnak kellett egy újabb körben benyújtani a kérelmet, várjuk az alapítvány pozitív elbírálását – mondta az édesanya.
A család tovább várni viszont nem akart, kénytelenek más forrásból megpróbálni előteremteni a szükséges összeget, mert minden egyes nap számít… A gyógyszeres kezelés évente mintegy 108 millió forintba került.
Hogyan segíthetünk Botinak?
A szeptember 6-i jótékonysági délután egyaránt szól a közösségi élményekről és az összefogás erejéről. Aki nem tud részt venni a vetítéseken, adománnyal is támogathatja a kisfiút:
- Együtt a Kecskeméti Családokért Alapítvány
- Számlaszám: 11732002-20410229
- Közlemény: Botinak
Minden apró felajánlás közelebb visz ahhoz, hogy Boti élete könnyebb, szabadabb és boldogabb lehessen.
