Kultúra

A sors nem válogat, de a tehetség sem

Pásztor Anna mentor (Anna and the Barbies együttes frontembere) és Szebényi Dániel (godfater. együttes frontembere) zenei producer kiválasztották azt a két tehetséget, akik a Varázsceruza – Hagyj nyomot a világban című fenntartható, fogyatékosügyi zenei tehetségkutató program két biztos bejutói. A felhívásra október 20-áig lehetett jelentkezni, a programot a Civilút Alapítvány hozta létre.

A mentorprogramba bejutó szerencsés tehetségek három hónapon át tartó zenei fejlesztésen vehetnek részt, melyet a zenei producere, Szebényi Dániel vezet végig. Bepillantást nyerhetnek a zeneszerzés minden részletébe, workshopokon vesznek majd részt, és közösen szereznek egy dalt, amelyet minőségi körülmények között stúdióban vesznek fel, és videóklipet is forgatnak hozzá. Az alapítvány formációnként nettó 250 000 Ft-tal támogatja havonta a mentorprogram résztvevőit a tanulási időszak alatt.

Az alapítvány nem titkolt célja, hogy céges támogatások segítségével egy teljes albumot adhassanak ki az egy dal helyett, és koncerteket, megjelenéseket szervezhessenek majd a mentoráltak számára.

A pályázatra az Anna and the Barbies Márti dala című számának újragondolásával, zenei feldolgozásával lehetett jelentkezni. A kiválasztásról szóló videóban, amelyben bemutatják  a legjobb 10 jelentkezési munkát, Pásztor Anna és Szebényi Dániel kiválasztják a bejutókat. Megyeri Gabriella kreatívigazgató a programot és az alapítvány céljait ismerteti.

A program megvalósítását videókon keresztül, folyamatosan bemutatja a Civilút, hogy minél szélesebb körben ismerhessék meg a mentoráltakat, motivációjukat, személyes történeteiket, és a program alatti fejlődésüket.

De hogy mi a Varázsceruza?

A fenntartható tehetségkutató, tehetséggondozó programmal a Civilút Alapítvány célja elsősorban az, hogy a fogyatékosügy a zenén keresztül is a kultúra részévé válhasson, és ezzel láthatóvá váljon az a 600 000 ember, akiket személyesen érint a fogyatékosság – kisebb vagy súlyosabb mértékben.

A Varázsceruza – Hagyj nyomot a világban egy három részből álló fogyatékosügyi program. Elsőként cégek és más szervezetek együttműködésével több mint 34 000 rajzeszközt gyűjtöttek ősszel fogyatékos gyermekek számára. A projekt második részeként a Czeizel Barbara vezette Budapesti Korai Fejlesztő Központ számára gyűjtenek egy játszótéri elemre bruttó 762 000 ft értékben. Az eszközön az ép és a fogyatékossággal élő gyermekek együtt tudnak játszani, ami növeli az integráció és elfogadás lehetőségét. A Varázsceruza harmadik és egyben talán legnagyobb része maga a tehetségkutató, tehetséggondozó program.

Az alapítvány várja programja minél szélesebb körű megvalósításának céljából cégek támogatását. „Valljuk, hogy a sors nem válogat, mint ahogy a tehetség sem. Mi úgy gondoljuk, hogy a fogyatékosság nem stigma, hanem az egyediség lehetősége. Tehetséggondozó programunk kiteljesítéséhez várjuk nagyvállalatok támogatását, hogy minél több segítséget adhassunk a mentorprogramban résztvevők számára” – mondta el Ruttkay Réka, a Civilút Alapítvány kuratóriumi elnöke..

Olvasta már?