MozgáskorlátozottságMunka

Végtaghiánnyal született, az ügy hollywoodi szószólója lett Angel Giuffria

Április 7-én hatodik alkalommal rendezte meg a PTE Általános Orvostudományi Karának Angol-Német Hallgatói Önkormányzata a Motivációs Beszédet, melynek idei előadója Angel Giuffria modell, színésznő, a fogyatékkal élők elhivatott szószólója. A bal alkar nélkül született motivációs szónok előadásából megtudhattuk, milyen volt, mikor néhány hónapos babaként először viselt myoelektronikus művégtagot, miként élte meg a kihívásokat, valamint hogyan kovácsolta azokat előnnyé.

Angel Giuffria mindössze 4 hónapos és 10 napos korában már viselte és irányította első myoelektrikus végtagját (olyan művégtagot, melyet a végtagcsonk izmai segítségével lehet irányítani). Ebben hatalmas szerepe volt édesanyjának, akinek köszönhetően bekerült egy programba, melynek keretében kisgyermekek számára fejlesztettek végtagprotéziseket.

Angel Giuffria élete során számos művégtagot viselt, melyek a technika fejlődésével egyre szofisztikáltabbak lettek. Jelenleg a világ egyik legmodernebb bionikus alkarját viseli, melyet részletesen be is mutatott a Dr. Romhányi György Aula közönségének, melynek soraiból számos izgalmas kérdést is kapott.

Előadása során Angel Giuffria hangsúlyozta, sosem tekintett magára fogyatékossággal élőként, mivel egyáltalán nem érezte úgy, hogy születési rendellenessége bármiben is akadályozná. Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy mostanra több sorozatszerepet is magáénak tudhat (Chicago Med, FBI Most Wanted, Snowpiercer, de feltűnt a Zöld Lámpás című mozifilmben is), szerepelt többek között az Apple és a Google reklámkampányában is, egyúttal világszerte ismert motivációs szónok, akinek fő üzenete, hogy pozitív attitűddel el kell fogadnunk az átlagtól való különbözőséget, hátrány helyett pedig egyediségként, különlegességként éljük meg azt.

Forrás: aok.pte.hu

Fotó: VERÉBI Dávid
Fotó: VERÉBI Dávid

Angel Giuffria története

Angel Giuffria már kisgyermekként is érdeklődött a színészet iránt, ám akkor még irreálisnak tűnt ez az álom veleszületett végtaghiánya miatt.

Születése előtt semmi nem utalt arra, hogy bármilyen rendellenesség léphetne fel. Az ultrahangos vizsgálat még nem volt megfelelő minőségű, így az orvosok és szülei csak árnyékokat, foltokat láttak a felvételeken. Látszólag nem volt ok az aggodalomra, csak születésekor szembesültek vele, hogy bal karja hiányzik.

Édesanyja már korábban is olvasott protézis használó gyermekekről és mivel a Houstonban található Myoelectric mindössze négy órányira volt a Giuffria család otthonától, amint lehetőség nyílt rá felkeresték a központot, hogy lánynak protézist készíttessenek.

“Négy hetes koromban kaptam egy passzív, tehát nem mozgó eszközt, aztán elkezdtem gyakorolni, edzeni. Négy hónapos és tíz napos voltam, amikor már önállóan tudtam használni az apró robotkart.” – mesélte a Forbes-nak adott 2021-es interjúban Angel.

Élete nagy részében különféle protéziseket használt – ami miatt különösen iskolás évei alatt gyakran csúfolták társai, akik nem tudtak mit kezdeni a speciális helyzettel.

“Soha nem az okozott gondot, hogy egy karom volt, hanem az, ahogyan az emberek erre reagáltak”

Angel így már gyermekként is azon törte a fejét, mit mondhatna társainak, hogy meggyőzze őket arról: jól van, nincs semmi baja. Arra hamar rájött, hogy elviccelni nem szerencsés a helyzetet, inkább próbálta természetesen kezelni.

Eközben színdarabokban és musicalekben szerepelt, szülővárosa színházának is állandó tagja lett.

“Nem gondoltam volna, hogy komoly színészi munkám lesz, hiszen korábban nem láttam hozzám hasonló fogyatékossággal élő szereplőt a vásznon.”

Amikor a Southeastern Louisiana Egyetemre került, pszichológiát kezdett tanulni. Tanulmányai mellett kiegészítő pénzkereseti lehetőségként gyakran televíziós műsorokban és kisebb-nagyobb mozifilmekben vállalt szerepeket. Aztán eljött a pillanat, ami mindent megváltoztatott: a Zöld Lámpás (Green Lantern) forgatásán a rendező Martin Campbell szereplőt keresett és 12 lány közül egyértelműen rá esett a választás.

“Elkezdődött a munka és egyszer csak rájöttem: a ruha miatt, amit viselek nem is vették észre, hogy csak egy karom van.”

Aggódni kezdett, hogy amint kiderül, elveszíti a szerepet és vele együtt a bizalmat, ezért némi tanakodás után egyszerűen jelezte: “Csak egy karom van!”. Attól félt, hogy a korábban, az iskolában tapasztalt attitűd köszön majd vissza, így a válasz pozitív értelemben meglepte: “Nem látom, miért ne lenne képes eljátszani emiatt a szerepet”.

Ez volt a nagy fordulat, amely után nem volt megállás: órákat vett, ügynököt fogadott és a színészetre összpontosított. Bár viszonylag sok televíziós, filmes és reklámszerepet kapott, elmondása szerint ezek többsége a karjával és a protézissel volt összefüggésben. Sokszor játszott például olyan katonát vagy rendőrt, aki szolgálat közben elvesztette a karját.

2018-ban aztán végre megkapta első olyan szerepét, amelynek semmi köze nem volt a karjához: a “Hover” című filmben virágárust alakíthatott.  “Annyira lelkes voltam, hogy virágárust játszhatok” – mesélte, “mire Édesapám erre azt válaszolta: hiszen még neved sincsen!”. De Angel örömét semmi nem tudta letörni. “Úgy voltam vele, hogy nem érdekel, legalább virágárus vagyok, nem pedig robotvirágárus!”.

A fogyatékossággal élő emberek az amerikai lakosság körülbelül 20%-át teszik ki, szemben a televízióban és a filmekben szereplők elenyésző arányával. Gyakori, hogy a fogyatékossággal élő szereplőként is ép színészeket válogatnak.

“A cél az lenne, hogy a fogyatékossággal élő szereplőként fogyatékossággal élők jelenjenek meg a vásznon. Természetesen bármilyen szerepet el tudunk játszani, de ezeket kifejezetten nekünk írták.”

Angel Giuffria ezt követően az ügy szószólója lett Hollywoodban, elősegítve az inkluzivitást és a fogyatékossággal élők képviseletét. Emellett a vonatkozó szerepekkel kapcsolatban ad tanácsot, hogy azok a lehető leghitelesebbek legyenek.

Bízik abban, hogy szerepvállalása arra ösztönöz majd másokat is, hogy megváltoztassák a fogyatékossággal élőkkel kapcsolatos viselkedésüket.

Olvasta már?