Munka

Tegyünk együtt! – munkavállalói érzékenyítő program a Postánál

A megváltozott munkaképességű munkavállalók támogatására indított programot a Magyar Posta. A program a „Semmit rólunk nélkülünk!” elv érvényesítésével segíti az érintett munkavállalókat.

Bár egyre többet beszélnek róla, valamint számos előnnyel jár mind a munkáltató, mind a munkavállaló számára, még mindig kevéssé elterjedt a megváltozott munkaképességű munkavállalók alkalmazása. A statisztikák szerint félmillióhoz közelít az érintettek száma, de a foglalkoztatási adatok szerint jó, ha egyharmaduk regisztrált megváltozott munkaképességűként a munkáltatójánál.

A Magyar Posta célja, hogy a megváltozott munkaképességű dolgozókat megtartsa, illetve arányukat növelje a vállalatnál, és erősítse a munkahelyi befogadást. Ehhez indított “Tegyünk együtt!”mottóval programot idén. A programot a megváltozott munkaképességű munkavállalókkal és az Esélyegyenlőségi Nagykövet bevonásával alakítják a „Semmit rólunk nélkülünk!” elv mentén.

Mind a munkáltató, mind a megváltozott munkaképességű munkavállaló számára előnyös a foglalkoztatás. A munkáltatónak jogszabály írja elő, hogy hány megváltozott munkaképességű munkavállalót kell felvennie, és ha ez a szám nem éri el a kívánt mértéket, a cég többletadó fizetésére kényszerül. A megváltozott munkaképességű munkavállalót pedig adókedvezmény és 5 nap pótszabadság illeti meg, ha akadályozottként munkát vállal, január 1-től pedig kereseti korlát nélkül dolgozhat a rokkantsági vagy rehabilitációs ellátás folyósítása mellett.

A Magyar Posta nemrég indított programjában fontos szerepet kap, hogy mind a munkáltatói, mind a munkavállalói oldalról elinduljon egy nyitott gondolkodás. Az érzékenyítésen és edukáción kívül a vállalat munkakör elemzéssel felméri, hogy melyek azok a feladatkörök, ahol megváltozott munkaképességűeket tud foglalkoztatni. Ebben a Postát civil szervezetek támogatják.

A vállalat azzal is segíti a megváltozott munkaképességű álláskeresőket, hogy HR szakértői civil szervezetek ügyfeleinek tartanak próbainterjúkat, valamint pályaorientációs foglalkozás keretében készítik fel a sajátos nevelési igényű diákokat a munkaerőpiacra történő belépésre.

Olvasta már?