HallássérülésSport

Nyolc éremmel zárta a Siketlimpiát a magyar csapat

A brazíliai Caxias do Sul-ban rendezett XXIV. Siketlimpiai Játékokon hazánk delegációja nagyszerűen szerepelt. Összesen nyolc éremmel, négy ezüsttel és négy bronzzal zárta a rangos sporteseményt, ami a medálok számát tekintve a legsikeresebb szereplés az 1973-as malmői játékok óta – számolt be a Magyar Paralimpiai Bizottság.

A 20 fős magyar küldöttség legeredményesebb tagja egy ezüst és két bronzérmet szerezve a sportlövő Biatovszki Míra lett.

A teniszező Máthé Gábor szoros és kiegyenlített párharcot követően a dobogó második fokára állhatott fel.

A hegyikerékpáros Földi Bence balszerencsés körülmények között, sérült kerékpárral végzett szintén az előkelő második helyen.

Földi Bence és Csontó Ádám

Szintén ezüstérmes lett a Mihályi Ferenc, Boros Imre, Bojtor Szabolcs összetételű férfi tájfutóváltó, amely 2013 óta képviseli hazánkat a siketlimpiákon, és amely két negyedik hely (2013, 2017) után idén először állhatott fel a dobogóra.

A Magyar Hallássérültek Sportszövetségének elnöke, Dr. Tapolczai Gergely a sportesemény befejezését követően értékelt:

A 2017. évi Siketlimpián (Samsun, Törökország) mindösszesen egy bronzérmet szereztünk Biatovszki Míra révén. Azóta néhány sportoló, mint például Földi Bence, Zsilinszki Orsolya beérett, több újoncot is vittünk Brazíliába, közülük Ötvös Patrik ajándékozott meg minket egy bronzzal. A veterán sportolóinkra is büszkék lehetünk, Máthé Gábor nagyon kemény felkészülés után megmutatta, ötödik Siketlimpiáján is számolni kell vele, a tájfutó váltónk pedig az előző két Siketlimpián elért negyedik hely után végre érmes helyen ért célba. Biatovszki Míra újra bizonyította a klasszisát, a negyedik Siketlimpiájáról távozott éremmel. A többiek is remekül helytálltak, nemcsak érmek számában, de a helyezések és pontok számában is túlszárnyaltuk az előző közel 50 év Siketlimpiáinak eredményét. Nagyon büszke vagyok a Siketlimpiai Csapatunkra!”

Képeink forrása: hdsf.hu

Olvasta már?