LátássérülésAktuális

Látássérültek kézműveskedtek Szolnokon

Szerdán a Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesületének Móra Közösségi Terében Szolnokon kézműves foglalkozást tartottak látássérülteknek. A program apropóját a húsvét adta.

A résztvevők most tojásokat díszítettek különféle módokon: festékekkel, gyöngyökkel és csipkékkel, készült hungarocell alapból húsvéti nyúl, és papírból asztaldísz kosárka is. A teljesen vak Heninek édesanyja segített a kivitelezésben.

A foglalkozásra nem csak a vármegyeszékhelyről, hanem Jászberényből is érkeztek látássérültek.

– Ebben az évben havi rendszerességgel, minden hónap második szerdáján fogunk tartani kézműves foglalkozásokat egyesületünk tagjainak, akik különböző kézműves technikákat próbálhatnak ki, sajátíthatnak el. A megvalósítandó tárgyak egy része kötődik az adott évszakhoz, az időszak ünnepeihez, több ajándékba adható vagy lakásdíszként használható.

Fontos számomra, hogy a látássérült emberek is megismerhessék az alkotás örömét, az „én is meg tudom csinálni” élményét –, mondta Kissné Kérdő Gabriella, a Móra Közösségi Tér vezetője.

Hozzátette, hogy maga is szívesen kézműveskedik otthon is, évek óta ez az egyik kedvenc időtöltése.

A következő foglalkozás március 13-án lesz, akkor az érdeklődök tavaszi papírvirágokat készíthetnek majd.

Olvasta már?