Bibliai üzenetek értelmi sérültek és olvasási nehézségekkel küzdők számára is könnyen érthetően

Bibliai üzenetek értelmi sérültek és olvasási nehézségekkel küzdők számára is könnyen érthetően
Megjelenés: 2017.06.09
Kultúra
Fotó: MTI / Czeglédi Zsolt

Vedd és olvasd! című, könnyen érthető bibliai üzeneteket tartalmazó kiadványt készítettek a debreceni Immánuel Otthon és Iskola hitoktatói és lelkészei a reformáció 500. évfordulója alkalmából.

Győri Zsófia, a halmozottan fogyatékos gyerekekkel foglalkozó otthon igazgatója a csütörtökön az intézményben tartott bemutatón elmondta: olyan bibliai kiadványt készítettek, amely azok számára is érthető, akiknek az olvasás, az írás, valamint a szövegértés nehézséget jelent. Hozzátette: gondosan ügyeltek arra, hogy az egyszerű szavakkal, tőmondatokkal, képekkel megfogalmazott bibliai gondolatok üzenetei ne csorbuljanak. Ebben

értelmi sérült emberek voltak a segítségükre, akik alkotótársként a munka során folyamatosan véleményezték a szöveget és a grafikát.

Nyitrai Zsolt stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott kiemelte: az "egyedülálló könyv a szeretet nyelvén íródott", könnyen érthető, fontos bibliai üzeneteket tartalmaz.  Felidézte, hogy a reformációnak köszönhetően a magyar nyelvű bibliák nyomtatása hozzájárult a magyar nyelv erősödéséhez, és országszerte elterjedhetett az elemi oktatás Magyarországon. A reformáció azt is jelentette, hogy "minden ember egyaránt fontos" - mondta, a közös eredmények között említve az esélyegyenlőséget, a szolidaritást, a "semmit rólunk nélkülünk" elvét és a párbeszéd fontosságát. Nyitrai Zsolt köszönetet mondott azért, hogy az elmúlt hat esztendőben kétszeresére nőtt az egyházi szerepvállalás a szociális szektorban.

Hafenscher Károly, a Reformáció Emlékbizottság miniszteri biztosa a jubileumi rendezvények egyik legfontosabbjának nevezte a biblia világából 30 mondatot kiragadó, rajzokkal illusztrált kiadvány bemutatóját. Méltatta, hogy a debreceni Immánuel Otthonban voltak olyan elkötelezett emberek, akik az életet 30 mondatban össze tudták foglalni, s nekik köszönhetően

"kézbe foghatjuk és akadálymentesen olvashatjuk a bibliát".

Szekeres Pál, a fogyatékos emberek társadalmi integrációjával kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős miniszteri biztos a kerekesszékes gyerekek között maga is kerekesszékből beszélve felidézte, hogy 1991-ben érte baleset, akkor lett mozgássérült, amikor az Immánuel Otthon Debrecenben megalakult. "Együtt éltük meg az elmúlt 26 évet" - fogalmazott, s köszönetet mondott az otthon dolgozóinak, amiért sokat tesznek azért, hogy "a sorstársaim szép, teljes életet élhetnek".  A Vedd és olvasd! című kiadvány megjelentetését a biblianyomtatás, majd a magyar nyelvű biblia megjelenése utáni harmadik stációnak nevezte, amely "szép üzenet, és mindenkinek szól".

Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok biztosa az Immánuel Otthon házirendjét méltatta. Mint mondta, az "az egyik legjobb jogszabály, amit az oktatásban látott", s azt már több egyetem jogászhallgatóival megismertette. A Reformáció Emlékbizottság támogatásával megjelent Vedd és olvasd! kiadványt olyan különleges alkotásnak nevezte, ami segít jobbá lenni.

Fekete Károly tiszántúli református püspök szerint a kiadvány hozzásegít ahhoz, hogy "a tőmondatos hitvallásra" épülve ne legyen akadálya annak, hogy a szentírás esszenciáját megértse valaki.

A könyvbemutató alkalmából az Immánuel Otthon és Iskola lakói rövid zenés műsort is adtak.

Tematikus hírek

Hírdetés