Aktuális

Tolerancia hosszabb távra – felelősek vagyunk egymásért

Még csak nemrég volt a Tolerancia Napja, máris itt a Fogyatékos Emberek Világnapja, melyet mindenhol december 3-án ünnepelnek.

Még csak nemrég volt a Tolerancia Napja, máris itt a Fogyatékos Emberek Világnapja, melyet mindenhol december 3-án ünnepelnek.

E két alkalom nem zárja ki egymást, sőt… a tolerancia, a másság elfogadása a mindennapokban is fontos. De hogyan, milyen eszközökkel lehet a fiatalokat elfogadásra ösztönözni? Erről szólt a Felelős Szülők Iskolája 2-2 órás érzékenyítő, szemléletformáló délelőttje, ahol kis- és nagykamaszok vettek részt.

Döbbenet. Motiváció. Remény.” – ilyen és ehhez hasonló kifejezések hangoztak el a tréninget záró beszélgetés végén. Ami azt is jelzi, hogy a gyerekek megértették ennek a napnak az üzenetét.

Mi adta az apropót, hogy ezt a programot megszervezzétek? – kérdeztem Tibenszky Moni Lisa, a Felelős Szülők Iskolája alapító-ügyvezetőjétől.

Az apropót most a november 16-i Tolerancia Világnapja adta. Számtalan érzékenyítő tréninget szerveztünk már, ahol a diákok testközelbe kerülhetnek fogyatékkal élő trénerekkel, találkozhatnak olyan más, az átlagostól eltérő élethelyzetekkel, amivel az iskolapadban általában nem. Célunk a különbözőségek megismertetése, elfogadtatása, ami igen transzparens egy kerekesszékes vagy épp vaksággal élő fiatal esetében, de  a megfelelő narratívával átvezethető az iskolai zaklatások, piszkálások lélektanára is. Ezekben a helyzetekben olyan ingerküszöböt érünk el, amin már átmegy az információ, az üzenet; Nem bántsd a másikat! Fogadd el Őt! És tanulj meg segítséget adni és kérni is.

Hogyan lehet ezt tanítani, átültetni a mindennapi életbe?

A legjobban a személyes példákon keresztül, személyes megismeréssel, beszélgetéssel. Az érzékenyítő tréningnek mindig van beszélgetős, vagy épp filmnézős része. Most itt mindegyik meghívott vendégünk mesélt az életéről. Tóth Karcsi táncolt, úgy, ahogy csak Ő tud, lélekhez szólóan. Azután az egyes állomásokon kiscsoportban beszélgettek egy vak ember életének mindennapjairól, tapogattak, szagoltak, megismerték, hogy milyen egy-egy érzékszervünk hiánya, a korlátozottság érzése és őszintén beszélgettek Czene Andrissal, aki egy vak lovas szakértő-barátunk. Nagy Zsolti és Tóth Karcsi kerekesszékesként más és más feladatokat talált ki a fiataloknak: volt activity a toleranciához kapcsolódó kifejezésekkel, illetve sok kerekesszékes feladat volt, amiben megérezhették ezt a fajta másságot.

Jó példa volt, hogy az egyik feladatban a tanárnőt vitték fel a lépcsőn kerekesszékben és vissza. Az épületben dolgozó emberek csodálkozva kérdezték, miért nem a liftet használják?

Mennyire nyitottak a mai fiatalok?

A fiatalok őszinték, kérdeznek, eleinte félve, aztán lépésről lépésre érkeznek meg. Ebben nagyon fontos a keretezés, a vendégek és a moderátor felvezetése, viselkedése, mert sajnos  a társadalmunk általában nem adja meg a helyes mintákat a fogyatékkal élők felé való kommunikáció tekintetében sem. Itt tudunk és akarunk is példát mutatni, épp azért, hogy a mai srácok értékeljék, amijük van, adjanak hálát életükért, barátaikért, családjukért. Az egészségükért. Ne féljenek segíteni a fogyatékossággal élő embereknek. Itt most közel 150 gyerek vett részt két turnusban ezen a programon, de sokszor megyünk ki iskolákhoz is. Reméljük, ez csak folytatódik.

Van rá igény?

Igen, úgy gondoljuk és hisszük, hogy szükség van rá, arra, hogy elfogadjuk a tökéletlenséget, a sajátunkét mások rávezetésén keresztül és a másságot egyaránt. Az érzelmi nevelésre manapság talán nagyobb szükség van, mint az évszámok magolására.

 „Döbbenet. Motiváció. Remény.” – ilyen és ehhez hasonló kifejezések hangoztak el a tréninget záró beszélgetés végén a kamaszoktól. Volt olyan lány, aki végigsírta Tóth Karcsi táncát. Egy biztos: ettől az alkalomtól kezdve másképpen tekintenek a”másságra” ezek a fiatalok.

További információ: www.felelosszulokiskolaja.hu

Olvasta már?