Elfogadták a jövő évi költségvetést megalapozó törvénycsomagot

Elfogadta a parlament a 2018-es költségvetést megalapozó törvénycsomagot, amely 29 jogszabályt módosít.

Az adótörvények és a büdzsé összhangját célzó változtatásokat 129 igen és 64 nem szavazattal hagyták jóvá a képviselők.

A parlament kiszélesítette egyes szociális ellátások jogosulti körét azzal, hogy megemelte a maximális jövedelemhatárt. Egyebek mellett a közgyógyellátási, valamint a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény jogosultsági jövedelemhatára emelkedik 5 százalékponttal.

A továbbiakban ismét megállapítható lesz a megváltozott munkaképességűek rehabilitációs ellátása, továbbá új intézményként vezetik be a kivételes rokkantsági ellátást azok számára, akik nem rendelkeznek kellő biztosítási idővel.

A foglalkoztatási törvény módosításával lehetővé tették a kormányhivatalok állásbörzéinek elszámolását a foglalkoztatási alap terhére.

A döntés értelmében létrejön az önálló szerencsejáték-felügyeleti hatóság is; a szerencsejáték-szervezéssel kapcsolatos hatáskörök megoszlanak az adópolitikáért felelős miniszter, valamint a szerencsejáték-szervezés állami felügyeletéért felelős miniszter között.


A HR Portál korábbi cikkében így értelmezi a várható változásokat

A javasolt változások egyike a jogszabály 7. § (6) bekezdését írná át. A jelenleg hatályos szabályozás alapján rehabilitációs ellátás abban az esetben állapítható meg egy újbóli felülvizsgálat során, amennyiben a kérelmező a korábbi komplex minősítés során figyelembe nem vett, azaz azt követően bekövetkezett egészségkárosodásáról számot tud adni (természetesen az egyéb jogosultsági feltételek fennállása mellett). Ez azt jelenti, hogy rehabilitációs ellátás a folyósítás 36 hónapjának lejártát követően csak a korábbi komplex minősítés során figyelembe nem vett egészségkárosodás esetén állapítható meg újra.

A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI. törvény 7. § (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „(6) A rehabilitációs ellátás - a rehabilitációs hatóság komplex minősítésében foglalt körülményekre tekintettel - a jogosultsági feltételek fennállása esetén ismételten megállapítható.”

A fenti jogszabályváltozás az ellátás megállapíthatóságára kedvezőleg hatna, hiszen így az ellátás „a rehabilitációs hatóság komplex minősítésében foglalt körülményekre tekintettel” ismét megállapíthatóvá válhatna. Ha a komplex minősítés során a rehabilitálhatóság szociális és foglalkozási szempontú vizsgálatakor a rehabilitációs bizottság arra a következtetésre jut, hogy a rehabilitációs szolgáltatások továbbra is szükségesek az érintettek tartós munkaerő-piaci integrációjához, akkor a kérelmezők bárminemű egészségügyi állapotváltozás nélkül is jogosultságot szerezhetnek az ellátásra.

A javaslatcsomag 75-79. paragrafusai továbbá egy kivételes rokkantsági ellátás megállapítására vonatkozó rendszert írnak le: a rendszer azon egészségkárosodott emberek részére javasol ellátást, akik hosszú ideje tartó betegségük miatt, vagy más méltányolható okból nem szerezték meg az ellátáshoz szükséges teljes biztosítási időt, de az előírt biztosítási idő legalább felével rendelkeznek.

Kivételes rokkantsági ellátásra jogosultságot szerezhet az:

  • akinek egészségi állapota 50 százalékos vagy kisebb mértékű,
  • a komplex minősítés alapján a rehabilitációja nem javasolt,
  • vagy rehabilitálható, de az ellátás iránti kérelem benyújtásának időpontjában az öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig hátralevő időtartam az 5 évet nem haladja meg,
  • rendelkezik az ellátás megállapításához szükséges biztosítási idő legalább felével,
  • keresőtevékenységet nem folytat, és
  • rendszeres pénzellátásban sem részesül.

A kivételes rokkantsági ellátás bevezetésével kapcsolatos szabály a kérelem benyújtására biztosít lehetőséget azok számára is, akiknek 2018. január 1-jét megelőzően utasították el a megváltozott munkaképességű személyek ellátása iránti kérelmét.

A kivételes rokkantsági ellátás megállapítása során előnyben kell részesíteni az igénylőt, aki (az egyéb jogosultsági feltételek fennállása mellett) a meghatározott biztosítási idő legalább 90 százalékával rendelkezik.

Az ellátás havi összege a jogosultra irányadó minősítési kategória minimumösszegének 65 százaléka.

Kivételes rokkantsági ellátás esetén a felülvizsgálat során megállapított ellátási összeg állapotjavulást követően sem lehet kevesebb a felülvizsgálatot megelőző hónapra járó ellátás összegénél. Állapotrosszabbodás esetén a kivételes rokkantsági ellátás összegét a 13/A paragrafus (5) bekezdése alapján, az új minősítési kategóriának megfelelő összegben állapítják meg.

Kappel Katalin, munkapszichológus, portálunk szakértője

Tematikus hírek

Hírdetés