2026.május 14–17. között Brandenburgban rendezték meg az idei második gyorsasági és para kajak-kenu világkupát, ahol a magyar csapat a gyorsasági és para szakágat együtt számolva összesen nyolc arany-, három ezüst- és három bronzéremmel zárta a versenyt.
A para szakág számára különösen fontos állomásnak számított ez a világkupa, hiszen az új kvalifikációs rendszerben a ranglistapontok kiemelt szerepet játszanak a paralimpiai kvóták megszerzésében. A magyar válogatott nyolc parasportolóval utazott Németországba, köztük mindhárom paralimpiai érmesünkkel.
A legeredményesebb magyar para versenyző ezúttal is a Budapesti Honvéd kétszeres paralimpiai bajnoka, Kiss Péter Pál volt, aki KL1 200 méteren fölényes versenyzéssel szerzett aranyérmet. Már az előfutamok során is kiemelkedett a mezőnyből, a döntőben pedig végig vezetve, magabiztos különbséggel nyert.
Szintén dobogós helyezést ért el a Szegedi VSE versenyzője, Varga Katalin Eszter, aki KL2 200 méteren bronzérmes lett. Katalin végig szoros csatát vívott riválisaival, és minimális különbséggel maradt le az ezüstéremről.

A magyar csapat több további versenyzője is értékes helyezéseket és fontos ranglistapontokat gyűjtött. A Szegedi VSE fiatal versenyzője, Boldizsár Dalma VL2 200 méteren A döntőbe jutott, míg a szintén szegedi Suba Róbert KL1 200 méteren az ötödik helyen végzett. Kiss Tibor (Merkapt-Mekler SE Dunavarsány) megnyerte a KL2 200 méter B döntőjét, míg Kiss Erik (Angyalföldi VSE) KL3-ban szintén B döntőben szerepelt. A magyar csapatot tovább erősítette Molnár Nikoletta (Angyalföldi VSE) és Dancs Gergő (Budapesti Honvéd) is.
A para kajak-kenu csapat eredményei ismét megmutatták, hogy a magyar válogatott továbbra is meghatározó szereplője a nemzetközi mezőnynek, miközben a fiatalabb versenyzők számára is egyre fontosabb tapasztalatszerzési lehetőséget jelentenek a világkupaversenyek.
A gyorsasági szakágban szintén kiemelkedően szerepeltek a magyar versenyzők. Többek között világkupa-győzelmet ünnepelhetett Kopasz Bálint és Kiss Ágnes, míg Nádas Bence bronzérmet szerzett K-1 500 méteren. A magyar gyorsasági csapat számos döntős helyezéssel és dobogós eredménnyel zárta a brandenburgi hétvégét.
