A Magyar Posta öt éve hozta létre a civil kerekasztalt azzal a céllal, hogy partneri együttműködést alakítson ki olyan szervezetekkel, akik fogyatékossággal élő embereknek munkaerőpiaci szolgáltatást biztosítanak.
Idén az ötödik civil kerekasztalon már kilenc szervezet képviseltette magát: Alba Mentor Humán Szolgáltató Alapítvány, Diverzitás Közhasznú Alapítvány, KézenFogva Alapítvány, Magyar Máltai Szeretetszolgálat, Motiváció Alapítvány Munkaközvetítő Iroda, Kilátó Piarista Pályaorientációs és Munkaerőpiaci Fejlesztő Központ, Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége, Salva Vita Alapítvány, Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete.
A rendezvényen először Podmaniczky Éva, speciális foglalkoztatási szakértő foglalta össze a Tegyünk együtt! program eddigi eredményeit és jövőbeli terveit.
Ezt követően dr. Perlusz Andrea, az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar dékánhelyettese adott elő, aki előadásában fogyatékossággal élő emberek hazai foglalkoztatási trendjeit mutatta be, beszélt a velük kapcsolatos attitűdökről és a velük kapcsolatos távolságtartás okairól is.
A civil kerekasztal egy közös szakmai beszélgetéssel zárult.
