A kecskeméti postán példás módon valósult meg a kommunikációs akadálymentesítés: Tóth Tímea postavezető és Gáll Kitti, hallássérült kerékpáros kézbesítő megosztották tapasztalataikat arról, hogyan lehet sikeresen együtt dolgozni nyitottsággal és empátiával – olvasható a Magyar Posta Facebook oldalán a beszámoló.
A befogadó közösség, a tudatos felkészülés és a türelmes kommunikáció révén Kitti gyorsan beilleszkedett a csapatba. A munkatársak írásban, gesztusokkal, lassabb beszéddel segítik a kapcsolattartást, ami az egész munkahelyi légkört pozitív irányba formálta.
Megtanultunk figyelmesebben kommunikálni – és az egymás közötti interakcióban is pozitív változást hozott.
– meséli Tímea.
Kitti imád biciklizni, élvezi a szabadban végzett munkát, és alapvetően jelnyelven kommunikál, a megértést segíti a szájról olvasás és az írásos kapcsolattartás. A SINOSZ-on keresztül tudta meg, hogy a Postánál már nagy létszámban dolgoznak a hallássérült munkavállalók, így jelentkezett.
A kérdésre adott válasza, mely szerint ajánlaná-e más hallássérülteknek is a Postát a válasz magáért beszél:
Nagyon is! Szoktam is ajánlani, amikor kérdezik tőlem, milyen itt dolgozni. Jól érzem magam, elfogadnak, segítenek, számítanak rám. Szóval a válaszom: IGEN, csak bátran!
Ez a történet is bizonyítja: egy kis odafigyelés óriási változást hozhat mindenki számára – emberileg és közösségileg is.
