Fülöp Attila az Érték vagy! című – a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásáról szóló – rendezvényen (…) azt hangoztatta, hogy minden egyes álláshely, munkakör, amelyet megváltozott munkaképességű, de dolgozni akaró és bíró munkavállaló tölt be, kétszeres értéket hordoz magában, hiszen nem csak a gazdaságot erősíti, hanem a közösségi felelősségvállalást is.
A kormány a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásának bővítését elsődleges célnak tekinti, mert a szociális biztonság alapját csak a munka teremtheti meg – mondta az államtitkár.
Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere videóüzenetében kiemelte, a kormány 2010 óta kiemelten kezeli a megváltozott munkaképességű emberek társadalmi helyzetét, a munkaerőpiacon betöltött szerepüket.
Közlése szerint a gazdasági növekedésnek köszönhetően foglalkoztatási arányuk a 2010-es 18 százalékról mára 44 százalékra emelkedett, jelenleg mintegy 160 ezren vannak jelen a munka világában. Idén mintegy 50 milliárd forintot biztosít az állam a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatására, ami azt jelenti, hogy 411 akkreditált munkáltatónál, 1100 telephelyen majdnem 33 ezer fogyatékossággal élő ember dolgozik – ismertette a miniszter.
A rendezvényen Fülöp Attila bejelentette, hogy Kásler Miklós kezdeményezésére a visegrádi négyek közös nyilatkozatot írtak alá, amely kiállás és felelősségvállalás az adott országokban élő fogyatékos emberek önálló életkörülmények megteremtése, a számukra nyújtandó közösségi és nem intézményi alapú szolgáltatások megerősítése érdekében.
A visegrádi országok egy olyan Európa építése mellett állnak ki, ahol a fogyatékossággal élő emberek önálló, önrendelkező állampolgárok és látható tagjai a közösségeknek – foglalta össze az államtitkár a nyilatkozat tartalmát.
Az eseményen élőben jelentkeztek be a V4-ek kormányainak képviselői, megosztva országaik tapasztalatait a témában.
Pawel Wdówik lengyel családügyi miniszterhelyettes közölte: a lengyel kormány elsődleges célja, hogy az ENSZ fogyatékossággal élők jogairól szóló egyezményének rendelkezéseit bevezessék, ugyanis annak elismertetésére törekszenek, hogy a fogyatékos emberek jogai semmiben sem különböznek az ép emberekétől.
Elmondta azt is, hogy tavaly elfogadtak egy tíz évre szóló stratégiát, amelyben prioritásként szerepel a fogyatékossággal élők önálló életvitelhez való joga.
Marian Jurecka, Csehország miniszterelnök-helyettese, munkaügyi és szociális ügyekért felelős minisztere arról beszélt, hogy a cseh kormány törvényi előírásokkal és szociálpolitikai támogatásokkal segíti a megváltozott munkaképességű emberek bevonását a foglalkoztatásba.
Boris Azaltovic szlovák munkaügyi, szociális és családügyi államtitkár kiemelte, Szlovákiában is fontos a fogyatékossággal élő emberek integrálása a munkaerőpiacra, és most elsősorban a nyílt munkaerőpiacot célozzák meg.
A második alkalommal megrendezett Érték vagy! konferencia egy olyan egyedülálló fórum, amely megmutatja az állami és piaci szektor nemzetformáló együttműködését, rávilágít a felelősségvállalás gazdasági és morális értékeire. A nap folyamán hazai és nemzetközi cégek képviselői, civil szervezetek vezetői, egyházi vezetők és közéleti szereplők osztják meg véleményüket és tapasztalataikat a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásával kapcsolatban – olvasható a meghívóban.
A konferencia zárásaként első alkalommal adták át az Érték vagy! díjakat, amellyel a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásában élen járó, példaként szolgáló munkáltatókat és magánembereket ismernek el.
Az elismerést öt kategóriában osztották ki

- Az Év Befogadó Munkáltatója díja: Auchan Magyarország Zrt. – Szél Hajnalka veszi át – társadalmi felelősségvállalás, szolidaritás, és a megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatása a cég alap mottója, jelenleg több, mint 100 megváltozott munkaképességű foglalkoztatottja van
- Az Év Fejlesztő Foglalkoztató díja: Szimbiózis Alapítvány – Lászka Alexandra vette át: Szimbiózis Alapítványban különböző megváltozott munkaképességű személyek lehetőséget kapnak a személyre szabott és értékteremtő munkára. Legyen mindenkinek miért felkelni reggel.
- Az Év Foglalkozási Rehabilitációs Szolgáltatója díj: Salva Vita Alapítvány – Végh Katalin vette át – Az Alapítvány 1993-ban elsők között kezdett megváltozott munkaképességű személyek számára foglalkozási rehabilitációs szolgáltatásokba. A tevékenységüknek köszönhetően több, mint 100 vállalat egyre növekvő számban sikeresen foglalkoztat megváltozott munkaképességű munkavállalókat.
- Az Év Rehabilitációs Munkáltatója díja: Prohumán 2004 Kft. – Miskolci Esélyteremtő Call Center szolgáltató központ – Kovács Mihály vette át – az esélyteremtő call center egyedülálló karrier programot teremt a megváltozott munkaképességű személyeknek. Megváltozott munkaképességű személynek lenni nem különlegesség, csak állapot. A különlegességük és problémáik azonosak a társadalom többi tagjainak problémáival.
- Mindennapi Hős Díj:
Ács Antal – Szerencsejáték Magyarország Zrt. karitatív sorsjegy árusa – siket személy, aki kiváló munkaerő, kiváló kereskedelmi munkatárs, továbbá segít a siketeknek munkát keresni és eredményesen dolgozik a karitatív hálózatban.
Antal János – Magyar Posta Zrt. Postafiók vezetője – 29 éve dolgozik a Magyar Postánál, a ranglétrát végigjárta az elmúlt időszakban, tapasztalata és emberközpontúsága különleges. Előre megfontoltan tett lépéseket a megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatása érdekében.
Daragó Attila – MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. Nyrt. akvizíciós vezető geofizikusa – miskolci egyetemen tanult 2017-ben, azonban egészségi állapota miatt nem tudott tovább dolgozni, ezért új irányba indult. Feldolgozó és értelmező geofizikus lett a MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt.-nél.
Fehér Csabáné – Grundfos Magyarország Gyártó Kft. gyártósori operátora – 20 éve dolgozik a Grundfos Magyarország Gyártó Kft-nél, megváltozott munkaképességű személyként a kerület legkiválóbb, legelkötelezettebb munkatársa, töretlen hittel, kiváló csapatjátékos, a kollégái felnéznek rá.
A díjak alkotói a Lámpás ’92 Közhasznú Alapítvány munkatársai. Az alkotás különleges, egyedi, ötvözi a tradíciót és az innovációt. A fa és üveg elemeket tartalmazó kompozíció megváltozott munkaképességű személyek részvételével készült. A díjon található ujjlenyomat jelképezi, hogy a megváltozott munkaképességű személyek nyomot hagynak a világon.
