A civil kezdeményezés elindítója, Bajrami Netta, aki mindig is fontosnak tartotta a látássérültek helyzetének javítását. Célja, hogy a budapesti éttermekben is kihelyezzenek Braille-jal írt étel- és itallapot, ezzel segítve és népszerűsítve a vak és gyengén látó emberek étterembe járását.
A Braille egy emelt pontok rendszere, amely lehetővé teszi a vakok vagy gyengénlátók számára, hogy ujjhegyükkel mindent elolvashassanak a névjegykártyáktól a könyvekig.
A vak is látja az étlapod? – szlogennel indult civil kezdeményezés a látássérültek különböző vendéglátóhelyeken történő kellemes kiszolgálása érdekében.
A Braille-étlap gondolata nagyszerű, ugyanis az étterem ezzel azt kommunikálja, hogy mindenkit szívesen fogad. Több nagy lánc kínálja menüjét Braille-írással, de ez messze nem bevett gyakorlat, illetve még mindig kevés az ilyen éttermek száma.
Budapesten nemrégiben útjára indult egy civil kezdeményezés Bajrami Netta és a Blindspot által, melynek fő célja, hogy Budapesten, illetve országszerte az éttermekben is kihelyezzenek Braille-jal írt étel- és itallapot, ezzel segítve és népszerűsítve a vak és gyengén látó emberek étterembe járását. A kezdeményezés célja továbbá, hogy senki ne kerüljön ezentúl abba a kiszolgáltatott helyzetbe, hogy a pincérnek olvassa fel az étlapot.
Az ötletgazda fontosnak tartja a vakok és gyengénlátók helyzetének javítását
Az ötletgazda, Bajrami Netta látássérült emberekkel folytatott kreatív munkája során ráébredt, hogy a legtöbb étteremben a látássérültek számára nincsen megfelelő étlap.
Korábban már foglalkoztam vak emberekkel, és elkötelezett híve vagyok a segítésüknek. Volt egy vak fiatalok öltözködési szokásait feltáró projektem, a „Van kedvenc színem”, melynek keretin belül arra voltunk kíváncsiak, hogy a nem látó emberek számára vajon mennyire fontos a divat. Hogyan választanak színeket, ruhát, hogyan öltözködnek? Ennek a továbbgondolása, hogyan tudnánk segíteni és népszerűsíteni a vak és gyengén látó emberek étterembe járását – mesélte a hirado.hu-nak Bajrami Netta.
A kampány abban segít, hogy összekösse a szakmai szervezeteket a vendéglátó egységekkel, hogy a legtöbb helyen elérhető legyen a nyomtatott Braille-étlap.
A kezdeményezés az éttermeknek nem okoz észrevehető pluszköltséget, de sokat tehetnek azért, hogy a vakok, illetve gyengénlátók komfortosabban érezzék magukat a vendéglátóhelyeken. A hirado.hu-nak az ötletgazda elmondta, azok az éttermek, kávézók, kocsmák, egységek, amelyek megkeresik őt csatlakozási szándékukkal, a segítségükre lesz abban, hogy az étlapjuk Braille-írással is elérhető legyen. Továbbá Bajrami Netta a kommunikáció fontosságára hívta fel a figyelmet, szerinte a nem látó emberek számára mindenképp kommunikálni kell, hogy őket az adott egység megfelelően ki tudja szolgálni.
A kezdeményezéshez itt lehet csatlakozni:
E-mail: Instagram: @nettabajrami