Jogszabály

Bekerülhet az egészségügyi törvénybe a lovasterápia

A Privátbankár cikke hívja fel a figyelmet arra a parlament előtt álló törvénymódosításra, mely beemelné a hippoterápiát az egészségügyi törvénybe.

A Parlament előtt álló törvénymódosítási javaslat, alapján

„a fogyatékos és a sérült személynek nyújtott lovas szolgáltatások keretében végzett tevékenység”

bekerülne az egészségügyi törvénybe és ezzel párhuzamosan a lovasterápiát végző személyek képzésére vonatkozó szabályokat miniszteri rendeletben határoznák meg.

“Mindez egyfelől nagyon örvendetes, hiszen a lovasterápia fontos alternatív gyógymód, másfelől azért érdekes, mert valahogy összecseng azzal, hogy épp a furcsa történetű fóti Gyermekváros területén, ám hermetikusan elzárt telken működik az egészségügyi törvénybe emelendő hazai lovasterápia egyik fellegvára, amelynek további fejlesztése évek óta terítéken van” – írja lap.

Lovasterápia

A lovasterápia egy olyan gyűjtőfogalom, mely magába foglalja mindazokat az intézményhez kötött, orvosi indikáció alapján terápiás céllal alkalmazott, kezelés jellegű, egyéni, vagy csoportos fejlesztéseket, melyek a lovaglás, illetve a lóval való foglakozás és tevékenységek hatásait használják fel. Célja: a sérülés/károsodás, a fogyatékosság/zavar, az akadályozottság/korlátozottság ismeretében a ló és a lovaglás hatásainak felhasználása a minél gyorsabb, eredményesebb gyógyulás, képességfejlődés, és rehabilitáció érdekében.

A lovasterápia ágai:

  • Hippoterápia
  • Gyógypedagógiai lovaglás és lovastorna, speciális fogathajtás
  • Pszichoterápia lóval / Ló asszisztált, vagy Ló mediált pszichoterápia (hazai elnevezés: Pszichológiai lovasterápia)
  • Fogyatékos személyek szabadidős lovaglása és lovassportja

Hippoterápia

Főként az egészségügyben, leginkább gyógytornászok, (szomatopedagógusok) által alkalmazott, kiegészítő, egyéni terápiás eljárás a tartási és mozgás funkciók javítása, korrekciója érdekében.

A hippoterápia orvosi indikáció alapján történő neurofiziológiai gyógytorna kezelés, mely a sérült, károsodott, fogyatékos személy passzív és aktív részvételével, terápiás célú gyakorlatok végeztetésével, általában hátulról, hosszú száron vezetett lovon, hevederrel történik (Forrás: lovasterapia.hu).

Olvasta már?