Gyerekkorában nem hallott, és nem is beszélt, de be akarta bizonyítani: van olyan értékes ember, mint bárki. Romaként és siketnémaként hétévesen az ökölvívóteremben kötött ki, s az akaratereje révén megtanult szavakkal is kommunikálni. A ringben az edzője szájáról és az ellenfele meg a bíró mozdulataiból olvasott, így valósította meg az álmát: első magyar siketként – 2008-ban Pekingben – egy olimpián bokszolhatott. Több mint 300 győztes mérkőzéssel a háta mögött ma gyerekeket és felnőtteket edz, s egy sérült emberek sportolását biztosító egyesület alapításán fáradozik. Kalucza Norbert interjú közben lassan, de tisztán ejti a szavakat, a kérdéseket is érti, csak néha segíti ki a felesége, Vivien. Vele húsz éve csodásan kiegészítik egymást, két közös gyermeket is nevelnek.
Hogyan emlékszel, gyerekként milyen nehézségekkel találtad magad szembe a siketséged miatt?
Mivel tizenegy éves koromig nem volt hallókészülékem, sok mindenből kimaradtam, ami körülöttem történt. Amikor olvasni kellett az iskolában, próbálkoztam, de láttam, hogy a többiek kinevetnek. Elsírtam magam, nem olvastam tovább, aztán a tanárnő megsajnált, elkezdte külön is gyakorolni velem a beszédet. Ez speciális iskola volt fogyatékossággal élőknek, csupa sérült gyerek járt oda.
Milyen családban nőttél fel?
Heten voltunk testvérek – két lány, öt fiú –, és egyetlen bátyám kivételével mindenki valamilyen betegséggel született. A legtöbben hallássérültek vagyunk, pedig a szüleink nem voltak azok. Emlékszem, nézték otthon a tévét, s mivel mi nem tudtuk, mi hangzik el benne, akkor nevettünk, amikor ők is. Én akkor kezdtem el fejlődni a kommunikációban, amikor hétévesen lekerültem az ökölvívóterembe. Ott mindenki, az edzők , a csapattársak folyamatosan beszéltek hozzám, nem tehettem meg, hogy ne tartsam velük a kapcsolatot.
(…)
Az ellenfeleid tudtak a hallássérültségedről?
Nem, mert mindig úgy mentem be a meccsek előtti mérlegelésre, hogy kivettem a fülemből a hallókészüléket, így legfeljebb azt hihették, hogy nem értem a nyelvüket.
Felnőttként ért valaha hátrány amiatt, hogy nem hallasz?
Többször is kihasználhattak úgy, hogy nem tudtam róla, hiszen én sem vagyok képes mindenre figyelni. Amikor Csehországba szerződtem profinak, utólag tudtam meg a menedzseremtől, hogy az edzőmnek kellett volna továbbutalnia a meccspénzből a részemet, de azt is megtartotta magának.
A ringben azonban senki nem tudott becsapni, ott a teljesítmény számított, így sok boldogság ért.
Ugyanezt a boldogságot szeretnéd, ha a sorstársaid is átélnék, ezért vágnál bele egy speciális egyesület alapításába – azon túl, hogy jelenleg is edzel fiúkat, lányokat, gyerekeket, felnőtteket.
Pontosan tudom, hogy annak, aki hasonló sérüléssel született, mivel kell szembenéznie a mindennapokban. Nekik ajánlanék sportolási lehetőséget az egyesületemben, ahová bármilyen sérült vagy hátrányos helyzetű ember jöhetne edzeni. Az ő álmaikat is szeretném megvalósítani. Mindig azt mondom, ha valaki szeretné kipróbálni a sportágat, nem kifogás, hogy nem hall semmit, csinálni kell, van megoldás! Iskolában is fogok előadást tartani, hogy többen tudjanak a lehetőségről. Gyerekeket is várok, akikből felnőttként sportoló lehet, de olyan felnőtteket is, akik nem szeretnének versenyezni, csak önvédelmet tanulni, fogyni, formálódni, stresszt levezetni. Tudom, hogy testi hátránnyal kétszer olyan nehéz a sportban érvényesülni, de nem lehetetlen. Látni fogom, ki milyen képességű, mit lehet kihozni a tehetségéből, és azt az alapok lerakása után türelmesen ki is hozom.
(…)
Ha visszatekintesz az eredményeidre, te mire vagy a legbüszkébb?
Nyolcvanhét darab nemzetközi kupám van itthon, de a legbüszkébb arra vagyok, amikor az európai kvalifikációs tornán megszereztem a kvótát a pekingi olimpiára. Pedig nem volt könnyű a sorsolásom, a legnehezebb ellenfelekkel szemben lettem aranyérmes. Világszinten is nagyon kevés siketnéma sportoló lehet, aki valaha kijutott egy olimpiára, én közéjük tartozom. Akárhova megyek, felnéznek rám, tisztelnek, köszönnek, megölelnek. Azért kezdtem el annak idején sportolni, hogy ezt elérjem.
Az eredeti cikk teljes terjedelmében a KÉPMÁS MAGAZINBAN olvasható.
