A Magyar Vaknak Magyar Iskolát Alapítvány célja, hogy felhívja a figyelmet azokra az Erdélyben élő, fiatal magyar látássérültekre, akiknek nincs lehetőségük saját anyanyelvükön tanulni. Az alapítványhoz és annak céljaihoz több látássérült énekes, zenész is csatlakozott – produkcióikkal fényesebbé tették az alapítvány törekvéseit bemutató, néhány nappal ezelőtti budapesti sajtóeseményt, amelyen a Life videós munkatársai is részt vettek.
„Erdélyben 103 éve nem működik olyan magyar nyelvű, speciális szakiskola, amely a vak gyerekek tanulását segítené, ezen próbálunk változtatni”
– mondta a Life-nak Demeter Szabó Ildikó, a Magyar Vaknak Magyar Iskolát Alapítvány kurátora.
Varga Noémi, aki egy csodálatos énekes produkcióval készült az eseményre, felidézte:
Amikor elkezdtem volna a zenei tanulmányaimat, úgy álltak hozzám a tanáraim, hogy úgy sem fogok tudni soha kottát olvasni, de szerencsére az egyetemen olyan tanáraim voltak, akik ennek ellenére is hittek bennem.