Néhány szó a sárkányrepülésről: A repülő nyitott, egy biztonsági övvel bekötve ül az utas a pilóta mögött, lába lábtartón. A repülő motorja az utas mögött van. A fel-, és leszállás lágy, szép, a repülés nagyon szép, a magasban kikapcsolható a motor, és onnantól lágyan vitorlázva siklik a repülő.
Nemrégiben ilyen repülésen vett részt a Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesületének két csoportja, a teljesen vak Pintér Erika mesélt az élményeiről.
Zana Anita: Láttam a hírlevélben, hogy a vakok szegedi egyesülete szervez sárkányrepülőzést.
Pintér Erika: Igen. Úgy tudom, a Tesco pályázatán nyertek erre pénzt.
Ez az „Ön választ, mi segítünk” kampány volt?
Igen.
Ez hogyan történt? Megkerestek környékbeli egyesületeket?
Először a szegediek vettek rajta részt, most pedig már mindenki, minden egyesületet felkerestek, hogy részt vehet rajta.
Tehát nem csak a környékbelieket?
Nem.
Te is voltál már ilyenen?
Kettőn voltam.
Hogyan kell elképzelni? Elmondták nektek, milyen egy sárkányrepülő? Korábban már én is voltam. De ezt hogyan magyarázták el annak, aki nem lát?
Úgy magyarázták, hogy van belőle egy- és kétszemélyes gép, felül van egy trapéz, amivel a pilóta kormányozza a gépet, és hátul van a motor, ami hajtja a gépet. A gép teljesen nyitott.
Ahogy én is emlékszem, elég izgalmas élmény, ilyet nem tapasztal minden nap az ember.
Igen, pláne, aki lát, annak még nagyobb élmény. A gép maximum ezer-ezeregyszáz méterre megy fel, de onnan biztosan pazar a kilátás.
Neked konkrétan milyen élményeid voltak?
Szerintem egy látássérültnek ebben az az élmény, hogy maga a tudat, hogy fent vagy, hogy repülsz. A sárkányrepülő nyitott, lehet érezni, a vibráló motort, lehet érezni, hogy hogyan változik a hőmérséklet, hogy fentebb vagy-e, vagy amikor jövünk lefelé, vagy amikor már annyira fent vagy, hogy siklórepülést lehet végezni, ilyenkor a pilóta leállítja a motort, és érzed, ahogy süvít a szél és a légáramlatok irányítanak. Ahogy kiteszed a kezed, lehet érezni. Valamennyire még a sebességet is érzed. Igazából … a testeddel érzed.
Úgy tudom, az egyesületből már két csoporttal voltatok.
Igen. Eddig két csoportunk volt.
Hányan voltatok?
Az első csoportban hatan voltak, a másodikban öten.
Szerinted lesz még ilyen alkalom?
Elvileg október végéig … Megpróbálunk szervezni még egy csoportot. Szeptember közepéig azoknak biztosan, akik most mentek volna, de valamiért nem tudtak. Még van rá igény, van még hét személy. Egy csoportban a javasolt maximális létszám nyolc. Így a pilóták minden személlyel húsz percet repülhetnek.
Ez egész hosszú!
Délután ötkor kezdődik, és fontos, hogy ne nyúljon túl a naplementén. Szeptembertől még hamarabb sötétedik. Lehet, hogy nyolc fő még belefér egy alkalomba, de annál több nem.
Tehát azt mondod, hogy ötkor kezdődik és estig tart?
Igen, kb. fél nyolc-nyolcig.
Hogyan jutottatok el oda? Vonattal?
Először kocsival mentünk le, másodjára viszont vonattal mentünk és jöttünk. Ballai Anna (a szegedi egyesület vezetője [a szerk.]) megszervezte, hogy két önkéntes jöjjön el értünk autóval a vasútállomásra, onnan vigyen el a repülőtérre és vissza a vonathoz.
Ha valaki szeretne ilyenen részt venni, mit mondanál neki?
Szerintem mindenképpen megéri főleg akkor, ha valaki képes arra, mint én is, hogy kikapcsoljon és bele tudja magát élni, hogy milyen érzés vezetni egy sárkányrepülőt.
Erre is volt lehetőséged?
Igen, a pilóta segítségével, erre van mód. Főleg annak nagy élmény, aki egy kicsit lát. Teljesen vakon pedig az benne az élmény, hogy érzed, hogy repülsz, hogy fent más a levegő. Bár ülsz és be vagy kötve, felnyúlhatsz, akár a trapézt is megfoghatod, amivel a pilóta egyébként irányít. Meglepődött a pilóta, amikor kipróbáltam, hogy meg lehet változtatni a sebességet.
Erre nem volt felkészülve? Engedte?
Hát mindent nem lehet előre megbeszélni. Először nem igazán értette, mit szeretnék, de aztán igen, és ráállt. Közben azért sem lehet beszélgetni, mert sisak van rajtunk: a pilótán is, az utason is, meg zúg a szél, hangos a motor, nem igazán lehet közben beszélgetni. Ha szeretnénk valamit, úgy tudunk jelezni, hogy megkocogtatjuk a pilóta vállát például. De a két pilóta, ha jól tudom, már három éve csinálják, elég tapasztaltak ilyen téren. Már tudják, egy látássérültnek mit érdemes ebből megmutatni. Automatikusan fogják a kezedet, felteszik a trapézra, tehát tudják, hogyan bánjanak az emberrel. Persze közben forgolódnak, hol fel, hol oldalra, hátra vagy lenéznek, mikor mit kell. Többnyire lefelé látnak, felfelé nem igazán. Itt is ugyanúgy be kell tartani a repülési szabályokat, mint másutt. Pl. ugyanúgy be kell jelenteniük, hogy felszállnak, engedélyt kell kérniük stb. Szerintem a szabadság érzése igazából mindenki vágya. Szerintem ezen a programon a „bevállalósabb” látássérülteknek érdemes részt venniük. Na, meg azoknak, akik azért el tudják képzelni, amit láthatnának, pl. meg tudják ítélni, mit jelent az ezer-ezeregyszáz méteres magasságból látni valamit. Volt egy hetvenéves tagunk, aki nemrég vakult meg, ő nagyon élvezte.
Akkor nincs a program korhatárhoz kötve?
Tulajdonképpen nincs. Tudtommal az elmúlt három évben száznyolcszor repültek látássérülttel.
