Az öt és fél éves Szabó Marci agydaganattal küzd, a reményt számára egy németországi kezeléssorozat jelenti. Nádudvari Péter – aki a cívisvárosban lakik – összesen 400 kilométert fut érte, a megtett kilométereket pedig áruba bocsátja, hogy előteremtse a következő kezelés költségeit.
Marci már évek óta harcol a gyilkos kór ellen. Miután a kemo- és a sugárterápia nem vezetett eredményre, a család rátalált egy speciális kölni kezeléssorozatra, amely az úgynevezett vírusterápián alapszik: olyan kórokozókat juttatnak a gyerek szervezetébe, amelyek csak a daganatos sejteket támadják meg.
A kisfiú szervezete jól reagál a németországi kezelésekre, csökken a daganat, így a család kitart a módszer mellett.
A mátrai településen, Recsken élő Marci története eljutott Nádudvari Péterhez, aki már tizenegy éve foglalkozik jótékony sportolással. A 39 éves férfit – aki gyógypedagógusként dolgozik – mélyen megérintette Marci szívszorító története. „Borzasztónak tartom, hogy a kis srácnak egy ilyen »szörnyeteggel« kell megküzdenie” – fogalmazott.
Péter összesen 400 kilométert fut Marciért, amelyek kilométerenkénti egységára 5000 forint. A legnagyobb kihívás az őszi vállalás lesz számára, amely során a debreceni Nagytemplomtól Kékestetőig fut majd el egy hétvégén, összesen 160 kilométert megtéve. „Az utam jelképes is lesz: mindketten a csúcsra törekszünk, ami Marci esetében a gyógyulást jelenti” – mondta Péter.
A jótékony sportoló a következő vállalásokat teljesíti a kampány során:
- Futás a hortobágyi halastavakig (50 km) 2023 nyarán.
- Futás Debrecenből, a Nagytemplotól Kékestetőig (össztáv: 160 kilométer) 2023 őszén.
- 190 edzéskilométer.
A kezdeményezésről bővebb információk itt olvashatók.