Az életvidám srác a tömeg tetején is szokott csápolni a koncerteken, úszómúltja miatt pedig a Balatonba is be mert ugratni kerekesszékestül, és egyedül vezeti autóját. Sokszor vállal karitatív munkát és konferálást is, és arra biztat mindenkit, hogy az emberek merjék megkérdezni, hogy miben segíthetnek.
„Ideje gurulni” – villan fel a felirat Báder Richárd okosóráján, aki jelenleg nem egyedülállónak, hanem egyedül ülőnek definiálja magát. A kerekesszékes srácról nagyjából bármilyen szó előbb eszembe jut, mint a fogyatékkal élő, hiszen annyira pozitív a kisugárzása, tele van lendülettel, és egy igazi nagydumás. Annak ellenére, hogy az apja lelépett a születése előtt, amint értesült a rendellenességéről, Ricsi életszemlélete abszolút derűlátó, és igazán szerencsésnek tartja magát.
Egy ideje az ország vezető online élelmiszer-áruházának marketing részlegén dolgozik, és a kőbányai irodának ő az egyik mindent megoldó jolly jokere.
Amikor arról kérdezem, hogy mi a legnagyobb nehézsége a hétköznapokban, azt feleli, hogy „bár vannak fizikai határaim, de az akaratom szabad, úgyhogy mindig véghez viszem, amit elterveztem, ha kell, akkor segítséggel. Ha bejövök dolgozni, akkor ugyan le kell küzdenem néhány lépcsőt, de akkor egyszerűen csak megkérek valakit. Innentől kezdve a közlekedés számomra akadálymentes. Az életemben egyébként sincsen szerencsére semmiféle akadályom” – mosolyog Ricsi.
Arra is megkérem, hogy adjon tanácsot azoknak, akik szívesen segítenének egy mozgássérülten, de nem tudják, hogyan kell.
„Sokan rögtön segítőkészek, míg mások félnek odajönni. Utóbbiaknak azt javaslom, hogy ha segíteni akarsz, kérdezd meg, hogy segíthetsz-e, és ha igen, akkor miben, de kérdés nélkül ne fogjunk meg vagy gurítsunk senkit.”
Ricsi alapvetően autóval jár munkába, amely speciálisan úgy van kialakítva, hogy egyedül is vezethesse. A mozgássérültek számára ugyanolyan a KRESZ-vizsga és a gyakorlat is, illetve ugyanazon szabályoknak kellett megfelelni, mint bárki másnak. Annyi volt a különbség, hogy át volt alakítva az autó, amin tanult, illetve elsősegély vizsgán a gyakorlati részt nem tudta elvégezni, ezért két tételt húzott. A jogsijában annyi szerepel, hogy csak automata váltós autót vezethet.
„Teljesen önellátóan vezetek, nem kell segítség, egyszerűen csak magam mellé teszem a kerekesszékemet az anyósülésre. Persze ha egy szép lányt ültetek az anyósülésre, akkor előtte megkérek valakit, hogy tegye be a hátsó ülésre a kocsimat”
– nevet fel cinkosan Ricsi, aki azonban némi keserű szájízzel beszél arról is, hogy milyen atrocitásokat élt át, amikor például szervizben volt a kocsija, és ezért másfél hónapig folyamatosan tömegközlekedésre kényszerült.
„Sokszor szembesülök azzal, hogy a sofőröknek milyen érzelmi hullámvölgyei vannak, amikor látom a fejükön, hogy nemár, megint ki kell szállnom a vezetőfülkéből, és leolvasom a szájukról, hogy b*sszameg, miközben forgatják a szemüket. Olyan is akad, hogy a kalauz rám szól, hogy miért nem szóltam 48 órával előre a MÁV ügyfélszolgálatán, hogy pontosan melyik vonattal jövök, mert nincsen nála a kulcs az emelőhöz, vagy mert külön kocsit kell hozzárendelni a kerekesszék miatt egy régebbi típusú vasúthoz, de sajnos nem mindig tudok ennyivel előre tervezni.
Megértem amúgy őket is, mert körülményes a rendszer, amiről nem ők tehetnek, de ha hibáznak, őket büntethetik meg, bár amúgy az emelés maga nettó 3 percet vesz igénybe. Nyilván tudom, hogy nem velem van bajuk a sofőröknek és kalauzoknak, és hogy ne csak negatív élményekről meséljek, gyakori ennek az ellenkezője is” – meséli Ricsi.
„Barátságok is kötődtek már buszvezetőkkel, akik nekem hajtották ki először a rámpát, sőt, egyszer éjszaka jöttem haza egy buliból, és a megállóban a garázsmenetes busz megállt csak nekem, és elvitt egy darabig.
Minden ember más, ezért érthető, hogy más és más reakciót váltok ki belőlük: van, aki átnéz rajtam, van, aki nagyon kedvesen lesajnál, és akad, aki rosszul érzi magát a látványomtól is.”
Ricsi egyébként komoly sportmúlttal rendelkezik: 2008-ban kijutott a New York-i maratonra, ahol 320 indulóból a 65. helyet érte el, sokáig versenyszerűen úszott, és saját kategóriájában országos bajnok volt, illetve európai 4. helyezett. Sőt, még vívott is, amivel szintén nevezett európai bajnokságokon, de nem ért el helyezést. Mivel Ricsi jól úszik, idén nyáron kipróbálta a Balatonba ugratást is a kerekesszékével együtt, „egyszer élünk” jeligére. Manapság a fő sportja a bulizás, hiszen hatalmas partiarc hírében áll: nem ritka, hogy felemelteti magát a közönséggel, hogy a tömeg feje fölött csápoljon a koncerteken.
De a fesztiválozás sem mindig csak a partizásról szól számára, hiszen a Szigeten rendszerint önkéntes munkát is végez civil szervezetekkel karöltve, amelynek keretén belül bárki kipróbálhatja magát egy akadálypályán, hogy milyen kerekesszékkel közlekedni, míg mások vaklabirintusba kalauzolják el az érdeklődőket. Ezek a játékos érzékenyítő programok mindig nagy sikert aratnak.
A jótékonykodás eleve közel áll Ricsi szívéhez, ahogyan a szervezés és szereplés is.
„Voltam már konferáló a Nem adom fel alapítvánnyal együtt egy adománygyűjtő rendezvényen Szabó Simon színész mellett, most pedig megyek egy lakóotthonba konferálni a zenei világnap alkalmából” – sorolja a srác, aki nemrég befogadott a már meglévő macskája mellé egy dongalábú cicát, aki senkinek nem kellett.
Gyakori mondása, hogy „ez atom”, úgyhogy tervez bevezetni egy ruhamárkát A-tom névvel, hogy közvetítse ezt az életérzést. Egy biztos: aki ismeri, az tudja, hogy az a fajta, aki nem gurul könnyen dühbe…
