2015 májusában fél évre elegendő pályázati forrással nyílt meg a Máltai Szeretetszolgálat pécsi műhelye, de már tíz éve folyamatosan működik, hogy harminc megváltozott munkaképességű embernek adjon munkát, megélhetést és önbecsülést. Hámon Krisztina riportja.
Hétköznap délelőtt javában folyik a munka a pécsi Máltai Szeretetszolgálat Gondoskodás Nonprofit Kft.-jének műhelyében, amely harminc értelmi vagy testi fogyatékossággal élő, illetve krónikus betegséggel küzdő kollégát foglalkoztat. Egy nagy asztal körül többen függönykarnishoz való alkatrészeket csomagolnak, minden tasakba tíz pici műanyag záróelemnek kell kerülnie. A munkafolyamat kis lépésekre van felosztva, hogy mindenkinek legyen sikerélménye: egyesek a papírcímkéket hajtogatják, mások leszámolják a tíz záróelemet, majd besöprik egy kis zacskóba, megint mások tűzőgépet tartanak a kezükben, hogy nagy körültekintéssel lezárják vele a zacskót, és rögzítsék rajta a papírcímkét. Egy idős asszony kartondobozokkal foglalatoskodik, levakargatja róluk a feleslegessé vált vonalkódos matricát, ezekbe kerülnek majd vissza a gondosan összeállított kis csomagok. Nagyon rosszul lát, közel hajol az asztalhoz, az orrát csak pár centi választja el a kezétől.
Ebben a csapatban dolgozik most Csikós Zoltán is, aki már tíz éve, a műhely alapítása óta a Máltai Szeretetszolgálat kollégája. Egyedül él egy kis lakásban Pécs belvárosában, a napjai a munka köré szerveződnek, ez ad értelmet és célt az életének. A feleségétől azért vált el, hogy az asszonynak valóra válthasson az élete álma, és örökbe fogadhasson egy gyereket – házaspárként erre a férfi mentális betegsége miatt nem lett volna lehetőség. Időnként azért még mindig találkoznak, Csikós Zoltán ilyenkor átélheti, milyen érzés apának lenni.
Szintén tíz éve, a műhely megnyitása óta dolgozik itt Róth Ernő, pedig, mint mondja, az elején azt hitte, két hétig sem fogja bírni. A férfi egyéves korában került csecsemőotthonba, a gyerekkorát nagyrészt nevelőszülőknél töltötte, felnőttként pedig hajléktanná vált, több börtönt is megjárt. A fordulópontot az életében három idős hölgy jelentette, akik felfigyeltek rá, amikor vasárnaponként a pécsi pályaudvar mellett álló református templomnál koldult. Hétről hétre pénzt adtak neki, süteménnyel kínálták, egy idő után megkérték, üljön be melléjük a vasárnapi istentiszteletre, és még a rendőrök zaklatásától is megvédték őt.
„Akkoriban a koldulást még büntették” – meséli Róth Ernő. – „Emlékszem az egyikükre, szép nagy, magas asszony volt, még nálam is magasabb, a hangja meg jó mély. Rádörrent az előttem álló rendőrre: Maga is begyün a misére! Erre az megijedt, beült a kocsiba, és úgy elhúzott onnan, hogy csak na.” A hajléktalan férfi megszerette a „mamikat”, a vasárnapi istentiszteletekre mindig lefürödve, megborotválkozva, tiszta ruhában ült be, és egy idő után megérett benne az elhatározás, hogy szakít az alkohollal, bármennyire is nehéz. Már hosszabb ideje józan életet élt, amikor 2015 májusában munkát kapott a Szeretetszolgálat akkoriban nyíló üzemében.
A létesítmény egy Európai Uniós pályázat keretében jött létre azzal a céllal, hogy megváltozott munkaképességű embereknek munkahelyet és biztos megélhetést nyújtson. Az uniós pályázaton elnyert anyagi források mindössze hat hónapra voltak elegendők, de az üzem vezetői a dolgozókat ezt követően sem szerették volna szélnek ereszteni, így azóta is a Máltai Szeretetszolgálat berkein belül működik. „Ebben a kis világunkban egy nagy csoda, hogy egyáltalán létezik még ez a műhely” – mondja Révai Krisztina rehabilitációs mentor.
Az első három évben elektronikai hulladék bontásával foglalkoztak, majd betanított munkákra álltak át, például dísztasakok hajtogatására vagy ajándékcsomagok összeállítására. Révai Krisztina két évnyi kísérletezéssel kifejlesztett egy speciális módszert, amellyel a műhely dolgozói leselejtezett számítógépek alaplapjaiból különleges ékszereket készítenek, ez lett a ReKreáció ékszerkollekció, és ezeket kézműves vásárokon, illetve a saját webshopjukban értékesítik. Mindezek mellett új tevékenységekkel is bővítették a repertoárjukat: varrodát alapítottak, hogy a környékbeli idősotthonok megrendelésére ágyneműt, lepedőt varrjanak, illetve létrehoztak egy takarító- és egy karbantartó csapatot, amelyek a Máltai Szeretetszolgálat intézményeiben vállalnak kisebb-nagyobb feladatokat.
„Bármilyen munkát el tudunk végezni, csak legyen rá elég időnk” – hangsúlyozza Révai Krisztina. „A kezdetektől fogva az a célunk, hogy az itt dolgozó emberek érezzék, hogy fontos, amit csinálnak, és bármilyen pici feladatról is van szó, törekedjenek rá, hogy a végeredmény tökéletes legyen. Ha becsülettel elvégzik a munkájukat, az jót tesz az önbizalmuknak, és a társadalom értékes, hasznos tagjának érezhetik magukat.”
Így gondolja Horváth István is, aki négy éve dolgozik az üzemben, miután egy betegség miatt amputálni kellett mindkét lábát. Ő a többektől kicsit távolabb, egy külön asztalnál üldögél, előtte festéklapocskák, amelyekre precíz munkával kétoldalú ragasztószalagot illeszt: egy festékgyár megbízásából termékmintákat bemutató táblát állít össze. Mellette szól a Retró Rádió, a hetvenes, nyolcvanas évek slágerei az ifjúságára emlékeztetik. A férfinek két gyereke van, akik már felnőttek, a feleségétől elvált, az életét így jobbára a Máltai Szeretetszolgálatnál végzett munka tölti ki. „Ha lehetne, én hétvégén is szívesen dolgoznék, otthon unatkozom, nincs mit csinálni” – mondja. „Itt legalább lehet beszélgetni, és vannak programok, például filmvetítés. Nekem a legjobban a Csillag születik tetszett Bradley Cooper-rel, és a Szerelmünk lapjai.”
A máltai műhely ugyanis több, mint egy átlagos munkahely, a feladatok elvégzése mellett itt nagy hangsúlyt fektetnek a közösségépítésre is. Kirándulásokat szerveznek, bográcsoznak, beszélgetnek, és aki szeretné elmélyíteni az önismeretét, pszichodráma foglalkozásokon is részt vehet. „Mi nem csak a munkára figyelünk, hanem a munkatársakra is” – fogalmaz Bondor Zoltán üzemvezető.
„Fontos, hogy jól ismerjük a kollégáinkat ahhoz, hogy támogatni tudjuk őket. Mint minden közösségben, itt is akadnak kisebb-nagyobb konfliktusok, félreértések. Előfordul, hogy valaki megsértődik egy ártatlan viccen, vagy annyira alacsony az önértékelése, hogy már azt is támadásnak véli, ha valaki rajta felejti a tekintetét. Ezeket a helyzeteket később mindig alaposan átbeszéljük, ami jó lehetőség a személyes fejlődésre.” A kérdésre, hogy a kollégák az apjuknak tekintik-e, az üzemvezető csak a fejét rázza: „Én a főnökük vagyok, aki odafigyel rájuk. Fiatal koromban papnak készültem. Az élet úgy hozta, hogy most nekik segítek.”
