Tappancs és Tűsarok – ezzel a névvel szervezték meg Magyarország első vakvezető kutyás divatbemutatóját, amelynek az egyik üzenete az, hogy a látássérült nőknek is fontos, hogy mások szépnek lássák őket. Pór Attila riportja.
Szombat délután, két órával a kezdés előtt. A teremben már tegnap leterítették a vörös szőnyeget, ami segít majd a látássérült modelleknek, hogy a bemutató közben könnyen körbevonulhassanak a nézők előtt. A vakvezető kutyákat felváltva sétáltatják az utcán, a modellek és látó kísérőik lázasan készülnek a galérián.
A sminkes keze alatt egy fekete ruhás, fekete hajú fiatal nő ül, harisnyája alatt tetoválás. Néhány pillanatig zavartan hallgatom, nem tudom eldönteni, hogy látássérült-e. Olyanokat mond, hogy mindenképpen vörös rúzst kért, mert az illik a sötét ruhájához, meg hogy korábban mindennap sminkelt, csak nyáron a meleg miatt leszokott róla. Pedig Vincze Zsuzsanna látóidegeit kilenc éve krónikus ideghártya-gyulladás támadta meg, csak fényeket és árnyékokat lát.
– Grafikusnak tanultam, művészeti suliba jártam, rengeteget rajzoltam, egész életemben másra készültem. De már kezdek vele megbékélni – mondja. Az arcára halványan emlékszik, az orrának az ívét például még fel tudja idézni. Sminkelni azért szokott, hogy magabiztosabbnak érezze magát.
– Ha az embernek jó a frizurája, szépen fel van öltözve, de az arca olyan kis natúr, az diszharmóniát okoz – magyarázza. Otthon egyedül sminkel, utána egy telefonos applikáción keresztül megmutatja az arcát az önkénteseknek.
Van olyan tetoválása, amelyik a betegség után készült. A tetováló először puha kartonba rajzolta a mintát, így Zsuzsa kitapinthatta. A mai divatbemutató előtt edzett, a következő héten versenye lesz. Erőemelő.
– Ugyanúgy megemelek kilencven-száz kilót, mint a többiek, csak nekem nincs vizuális kontrollom, ami akár előny is lehet. Az egyik lány nagyon erőlködött, és amikor becsukta a szemét, rögtön megbillent a kezében a súly. Velem ilyen baleset nem történhet
A LILA AZ ÚJ PIROS?
A fiatal Vértesi Alexa születése óta látássérült. A mai szerepléstől nem tart, megszokta már a közönséget: hegedül. A ruhapróbára szürke, kapucnis pulcsiban érkezett, most egy gyönyörű darabot fog viselni. Megkérdezem, mit tud róla.
– Piros egybeszabott ruha – mondja, és finoman belemarkol az anyagba. – Amikor elkezdtünk próbálni, volt egy fekete változata is, nagyon sokat vacilláltam, melyik legyen. Akik elkísértek, azt mondták, az túl sötét a bőrömhöz, sápaszt, picit bő is volt. A piros jobban áll.
Akárhogy is nézem Alexa ruháját, szerintem az sötétlila. Fotós kolléganőmre, Pályi Zsófi ára pillantok, ő is tanácstalannak tűnik. Óvatosan megkérdezem Alexától, az árnyalatokat ismeri-e, tudja-e, milyen piros a ruhája.
– Jó kérdés… – elgondolkodik. – Nem tudnám behatárolni. Elég világos, harsány piros.
Na, ilyenkor mi a helyes? Szóljunk neki? Talán elfogyott az anyag, és a lilára azt mondták neki, hogy piros? Ezen őrlődöm, miközben hallgatom. Percek múlva megjelenik az egyik szervező:
– Alexa! Még nem öltöztél át? Gyerünk, kezdődik a fotózás!
(…)
A riport teljes terjedelmében a Nők Lapja 2017/1. lapszámában olvasható.
