Két éremmel zárta a magyar parakarate-válogatott a Frankfurtban megrendezett Senior és Parakarate Európa-bajnokságot.
A sportág utóbbi évek hagyományaihoz híven az eseményt integráltan szervezték, így Európa legjobb para karatékái a felnőtt Európa-bajnokság résztvevőivel egy időben versenyezhettek.
A magyar csapatból Kákosy Olívia ezüstérmet, Szőke Zina pedig bronzérmet szerzett a kontinensviadalon.
Kákosy Olívia a tanulásban akadályozottak K21-es kategóriájában állhatott dobogóra. A korábbi világ- és Európa-bajnok magyar versenyző ezúttal ezüstéremmel zárta az Európa-bajnokságot, miután a döntőig menetelt a frankfurti mezőnyben.
Olívia a verseny után úgy fogalmazott: bár az aranyérem ezúttal egyetlen pillanaton múlt, számára ez az ezüst nem a hibáról, hanem a felállásról, a küzdeni akarásról és a kitartásról szól. Kiemelte, hogy a fájdalmak és a nehézségek ellenére tiszta szívvel versenyzett végig, és büszkén viseli az ezüstérmet.
A magyar csapat másik érmét Szőke Zina szerezte meg, aki a tanulásban akadályozottak K22-es kategóriájában végzett a harmadik helyen. Bronzérme újabb fontos visszaigazolása annak a munkának, amelyet a magyar parakarate-válogatott sportolói és szakemberei nap mint nap elvégeznek.
A frankfurti Európa-bajnokságon a magyar parakaratékák ismét bizonyították, hogy a magyar parasportnak ebben a szakágban is stabil helye van a nemzetközi élmezőnyben.
