Autizmus spektrum zavarAktuális

Autizmus éve a Szegedi Egyetemen

Egyedülálló együttműködés indult az Autisták Országos Szövetsége és a Szegedi Tudományegyetem között, melynek köszönhetően az Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar hallgatói a jövőben a tanulmányaik során autizmus-specifikus tudást szerezhetnek.

Családsegítés, gyermekjólét, szociális intézmények, iskolák és egészségügy – a Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Karának hallgatói ezeken a területeken fognak dolgozni.

A “Semmi rólunk nélkülünk!” elv jegyében az Autisták Országos Szövetsége és a Szociális Munka és Szociálpolitikai Tanszék együttműködik az autizmusban érintett családok élethelyzetével, segítésével foglalkozó tananyag fejlesztésében.

“2024 az autizmus éve” – címmel rendezvénysorozat is megvalósul, melynek keretében az április 22-26-ig tartó szakmai héten a kar épületében bemutatják az Autisták Országos Szövetsége Ezerarcú autizmus című kiállítását. A kiállítást április 22-én 16 órakor, a szakmai hét első napján Kővári Edit, az AOSZ elnöke nyitja meg. Szintén a program keretében április 22-én “Lehet-e autista hallgató a padtársam?” címmel szemléletformáló foglalkozáson is részt vehetnek a rendezvényre látogatók.

Az ENSZ 62/139-es határozata szerint április 2. az Autizmus Világnapja. Ezen a napon az ENSZ minden tagállamában felhívják a figyelmet az autizmusra, amely tízmilliókat érint a Földön.

Olvasta már?

Exit mobile version
For full functionality of this site it is necessary to enable JavaScript. For full functionality of this site it is necessary to enable JavaScript. For full functionality of this site it is necessary to enable JavaScript.